A Magyar Alkotómáveszék Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának életműdíját az Aranykazettát, 2014-ben SEHR MIKLÓS fotóművésznek adományozta.
2014. október 5., vasárnap
2014. szeptember 26., péntek
2014. július 2., szerda
2014. április 24., csütörtök
2014. április 1., kedd
FELVÉTEL / 2014. TAVASZ
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Fotóművészeti Tagozata tagfelvételt hirdet a 2014. év tavaszára
Várjuk olyan elhivatott alkotók jelentkezését, akiket vonz a szakmai közösségi élet, s abban aktívan részt is tudnak vállalni.
Beadandó dokumentumok :
- felvételi kérvény, szakmai önéletrajz, szakmai ajánlás, kitöltött jelentkezési lap.
Jelentkezési lap letölthető a Nyomtatványok linkből. http://www.alkotok.hu/hu/nyomtatvanyok
A jelentkezési lap és a mellékletek leadásának végső határideje: 2014. április 7.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadja a Titkárság ( postán avagy személyesen).
Levelezési cím: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozat
1406 Budapest, Pf. 26
Személyesen:
1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. fszt.2. (21 kapucsengő), H-Cs: 9-15, P: 9-13 óráig
Tel: 06 1/ 3112479
A további teendőkről a jelentkezők ezt követően telefonon ill. postán kapnak értesítést.
Várjuk olyan elhivatott alkotók jelentkezését, akiket vonz a szakmai közösségi élet, s abban aktívan részt is tudnak vállalni.
Beadandó dokumentumok :
- felvételi kérvény, szakmai önéletrajz, szakmai ajánlás, kitöltött jelentkezési lap.
Jelentkezési lap letölthető a Nyomtatványok linkből. http://www.alkotok.hu/hu/nyomtatvanyok
A jelentkezési lap és a mellékletek leadásának végső határideje: 2014. április 7.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadja a Titkárság ( postán avagy személyesen).
Levelezési cím: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozat
1406 Budapest, Pf. 26
Személyesen:
1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. fszt.2. (21 kapucsengő), H-Cs: 9-15, P: 9-13 óráig
Tel: 06 1/ 3112479
A további teendőkről a jelentkezők ezt követően telefonon ill. postán kapnak értesítést.
2014. március 26., szerda
2014. március 23., vasárnap
2014. március 21., péntek
2014. március 19., szerda
A VIDÁM PARK UTOLSÓ NAPJAI / NÉPSZABADSÁG
"Volt egyszer egy VIDÁMPARK" kiállításunkról, "A derű karbantartói" címmel tudósítás jelent meg 2014. március 17-én a Népszabadság hasábjain, mely itt is elolvasható:
http://nol.hu/kultura/a-deru-karbantartoi-1450459
2014. február 21., péntek
d1 TV / ANALÓG 2013
A kultúra televíziója: http://www.d1tv.hu/
Kortárs Korzó - 2014. február 14.
http://www.d1tv.hu/musorok/kortars_korzo/kortars_korzo_20140214
2014. február 8., szombat
ANALÓG 2013 / KIÁLLÍTÁS
Analóg: hasonló; valami más valamivel bizonyos lényegi szempontból
azonos nemű; természetes, materiálisan következetes összefüggés, megfelelés áll fenn.
azonos nemű; természetes, materiálisan következetes összefüggés, megfelelés áll fenn.
Az analóg meghatározás a digitális képrögzítés elterjedése óta növekvő hangsúlyt kap a fotográfiában. Nem igen használtuk ezt a szót a megelőző másfél évszázad alatt, pedig a fotográfiai képalkotás technikája még pár évtizeddel ezelőtt is a legevidensebb módon analóg volt.
De hol van az már! Hovatovább nosztalgiánk ébred azok iránt a képrögzítő és képkidolgozó eljárások iránt, amelyek képesek voltak teret adni a fényérzékeny anyagok természetes és spontán reakcióiban fogant kémiai mikro-meséknek, amelyek a képkészítés egyszeri, kézműves voltának érzését sugallták.
Ha átpártoltál a digitális technikához vagy egyenesen bele születtél, akkor talán nem is tudod, mit kellene a fényre érzékenyített filmemulzióra exponálnod. Nincs sötétkamrád, laborlámpád, nincs előhívó tankod, nincsenek vegyszeres tálaid, nem tudod, hol lehet fixírt vásárolni, miből kell előhívót keverni. Nincs nagyítógéped, nem tudod, mire szolgál a lábazat rögzítő csavar, a takaró lamella meg a nagyító optikán a rekeszelés. Nincs gyakorlatod, hogyan lehet a negatív kockában a pozitív képet előre látni, nem tudod, mit tud és mit nem tud a fotópapír, s mi mindent lehet belőle kicsalni. Hogy nincs szárítód, az még csak hagyján, de neked már kellő türelmed sincs.
A kiállított képeken a mai valóság jelenik meg. Az analóg fotográfiának elkötelezett fotós is a mában él, a mai valóságot látja, de azt a klasszikusnak mondott kémiai technikával rögzítette filmre. Kópiái vegyszeres kidolgozással készültek el - talán még a vegyszerekben is maga pancsolt...
Dozvald János
2013. november 11., hétfő
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ / SZARKA KLÁRA
Szarka Klára
MAOE Önarckép kiállítás – Budapest, Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria
Nem szoktam megnyitó címén magamról beszélni, ám ezúttal mégis engedjék/engedjétek meg nekem, hogy teljességgel privát emlékeimet ideráncigáljam.
Kisgyermekkoromban jószerivel nem lehetett fényképet csinálni rólam. Ahányszor a szomszédunkban lakó lelkes amatőrfotós unokabátyám rám emelte a Zorkijt, olyan kétségbeesetten kezdtem el bömbölni, hogy az esetek többségében inkább lemondott a fotózásról. Pedig egyébként kifejezetten kedveltem őt, ám ha a tekintélyes masinát az arca elé emelte, végtelenül kétségbe estem. Részben úgy éreztem, hogy ő egyszerűen eltűnt, és én ott maradtam egyedül és kiszolgáltatottan a kiismerhetetlen és könyörtelen géppel farkasszemet nézve. Másfelől bár mélyen és csöppet sem tudatosan, de olyasmi miatt is rettegtem, amitől annak idején az indiánok is tartottak: féltem, hogy a fényképező elvesz tőlem, belőlem valamit úgy, hogy soha többé nem fogom tudni visszakapni.
Azt hiszem, olyan nagyon nagyot nem is tévedtem ezekkel a szorongásokkal. És ahogyan a legtöbben, én is mindig egy kicsit kellemetlenül, készületlenül, kiszolgáltatva érzem magam azóta is, ha fényképeznek. Még ha éppen kedvelem is a kamera mögött állót. Igaz, azt már megtanultam, hogy hangosan bömbölni azért nem illendő a nagyobbacska lányoknak.
Ezért aztán be kell vallanom, némi kárörömmel vettem hírét e tárlatnak: hiszen az önarckép mint műfaj nem is egyszerűen az akasztják a hóhért alapesete, hanem valamiféle furcsa önakasztásra késztetés. Azt ugyanis megtapasztaltam, hogy azok, akik a kamera mögött állnak, hozzám hasonló módon feszengenek a legtöbb esetben modellként. A fotográfusok általában nem a leghálásabb portréalanyok. Ha pedig a fényképezőgépet magukra kell szegezniük, már kötözködni sincs kivel: a kép tárgya és készítője csakis önmagát okolhatja, ha valami nem sikerült.
A káröröm mellett némi aggodalommal is vettem a hírét a MAOÉ-sok új munkáinak, hiszen a fotográfus esetében az önarckép gyakran az ember és jóbarátja, a kamera klisés együttesének látványában szokott kimerülni. Ám a téma éceszgébere, aki maga is kiállító itt, Tóth József pontosan ismeri a műfaj veszélyeit, és az Önarckép mellé biggyesztett val-vel-ből a fényképezőgépet, szerencsénkre, kizárta. Készüljön önarckép bármivel, csak ne kamerával.
Ha az ember nem mehet a könnyebb megoldás felé, akkor megküzd a nehezebbel. És milyen jó, hogy megküzd vele. Kísérletezik, olyasmibe fog, amibe magától talán sosem, játszik, a szó legjobb értelmében. Közben fölfedez magának és másoknak sok újdonságot, és ha szerencséje is van, kikerül a keze alól egy-egy jó kép. Ha körülnézünk itt, szép csokorra valót találhatunk ilyenekből.
A kamera tényleg félelmetesen csodás szerkezet, elvesz belőlünk valamit, de vissza is adja, csak másként. Méghozzá úgy, hogy kivetíti a látványt – ha akarjuk, ha nem – a fényérzékeny felületre, ott csapdába ejti, és onnantól fogva papírra másolva, a monitor világító felületén és még sok más módon újra és újra előállítja. És az is igaz, hogy aki a gép mögé bújik, tényleg eltűnik valamilyen módon. Ott is van és nincs is. Mint a mesében a láthatatlanná tevő sapkával: a fényképező ember a maga fizikai valójában jelen van, ám egészen megváltozott státusban. Megfigyelőként. S ha ebbe belegondolunk, végképp zúghat a fejünk, micsoda különös műfaj is az önarckép. Ott is vagyunk, meg nem is. Öntudatlanul állunk az objektív hatalmát tűrve, miközben szúrós szemmel fürkésszük saját titkainkat.
Azt mondják, a jó portré egyszerre tanúskodik a fotográfusról és modelljéről is. Az önarckép? Sokszorosan. Minden tanúságot és tanulságot nem sorolnék föl, mert túl hosszúra nyúlna a mondókám, de néhányat azért idecitálok. A jó fotós örök játékos. Mer játszani a saját arcával is, és ez annyira szerethető dolog. Németh Andrea kisgyerek módra bújik a vaskapu mögé, Füles mester a kórral is mókázik, van, aki macskának képzeli magát, mint Dobóczky Zsolt, vagy csak adja derűs önmagát, mint Inkey Alice, Módos Gábor vagy Sehr Miklós. H. Csongrády Márta arccal és fényképpel is játszik, Siklós Péter pedig a saját stílusával.
Sokan vállalták, hogy a modell bőrébe bújnak. Bátor emberek! Klasszikus vagy nagyon nem szokványos módon játszottak, ahogy Csortos Szabó Sándor, Dékány Tibor, Bara István, Eifert János, Fekete István, Kerekes Zsuzsa, Kozák Albert, Markovics Ferenc, Tobischka Gabriella. Őszintén tanúskodva intim önmagukról, munkásságukhoz való viszonyukról és még annyi másról.
S bár a fényképezőgép tilos volt, a fényt visszacsempésznék néhányan, ahogy Baricz Kati, Benyo Pál, S. Faragó Gyöngyi, Oláh Tibor vagy Vencsellei István. A fényképészeken nem lehet kifogni, úgy is azt csinálják végül, amit akarnak.
Az állhatatos megfigyelő önmagát megfigyelőként is megmutatta, ahogy Csordás Gábor, vagy Chochol Károly csipetnyi humorral is mint témavadászt. Még a megfigyeléssel ma már megküzdő Tillai Ernő is idesorolható. Hiszen van-e fontosabb dolog ebben a szakmában az éles szemnél és a csőre töltött kameránál?
Sokakat inspirált a felhívásban rejlő elgondolkodásra késztetés. A kép és készítője viszonyának bonyolult mélyrétegeibe többen lemerültek. Dozvald János, persze, de dr. Agócs József, Aknay Tibor, Gál András, Gáti Görgy, Hupján Attila, Izápi Laura, Máthé András, Mike Tamás, Rákoskerti László, Simon Csilla, Tulok András is mind-mind a maga módján nemcsak önmagáról, de a kép, az idő, a mulandóság és állandóság sok fontos kérdéséről tett művészi bizonyságot.
Önarckép. Egyszerűnek látszó műfaj, hiszen a modell mindig kéznél van, s lám mennyiféle válasz adható az egyszerű felhívásra: Önarckép val, vel.
Elhangzott 2013. november 7.
MAOE Önarckép kiállítás – Budapest, Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria
Nem szoktam megnyitó címén magamról beszélni, ám ezúttal mégis engedjék/engedjétek meg nekem, hogy teljességgel privát emlékeimet ideráncigáljam.
Kisgyermekkoromban jószerivel nem lehetett fényképet csinálni rólam. Ahányszor a szomszédunkban lakó lelkes amatőrfotós unokabátyám rám emelte a Zorkijt, olyan kétségbeesetten kezdtem el bömbölni, hogy az esetek többségében inkább lemondott a fotózásról. Pedig egyébként kifejezetten kedveltem őt, ám ha a tekintélyes masinát az arca elé emelte, végtelenül kétségbe estem. Részben úgy éreztem, hogy ő egyszerűen eltűnt, és én ott maradtam egyedül és kiszolgáltatottan a kiismerhetetlen és könyörtelen géppel farkasszemet nézve. Másfelől bár mélyen és csöppet sem tudatosan, de olyasmi miatt is rettegtem, amitől annak idején az indiánok is tartottak: féltem, hogy a fényképező elvesz tőlem, belőlem valamit úgy, hogy soha többé nem fogom tudni visszakapni.
Azt hiszem, olyan nagyon nagyot nem is tévedtem ezekkel a szorongásokkal. És ahogyan a legtöbben, én is mindig egy kicsit kellemetlenül, készületlenül, kiszolgáltatva érzem magam azóta is, ha fényképeznek. Még ha éppen kedvelem is a kamera mögött állót. Igaz, azt már megtanultam, hogy hangosan bömbölni azért nem illendő a nagyobbacska lányoknak.
Ezért aztán be kell vallanom, némi kárörömmel vettem hírét e tárlatnak: hiszen az önarckép mint műfaj nem is egyszerűen az akasztják a hóhért alapesete, hanem valamiféle furcsa önakasztásra késztetés. Azt ugyanis megtapasztaltam, hogy azok, akik a kamera mögött állnak, hozzám hasonló módon feszengenek a legtöbb esetben modellként. A fotográfusok általában nem a leghálásabb portréalanyok. Ha pedig a fényképezőgépet magukra kell szegezniük, már kötözködni sincs kivel: a kép tárgya és készítője csakis önmagát okolhatja, ha valami nem sikerült.
A káröröm mellett némi aggodalommal is vettem a hírét a MAOÉ-sok új munkáinak, hiszen a fotográfus esetében az önarckép gyakran az ember és jóbarátja, a kamera klisés együttesének látványában szokott kimerülni. Ám a téma éceszgébere, aki maga is kiállító itt, Tóth József pontosan ismeri a műfaj veszélyeit, és az Önarckép mellé biggyesztett val-vel-ből a fényképezőgépet, szerencsénkre, kizárta. Készüljön önarckép bármivel, csak ne kamerával.
Ha az ember nem mehet a könnyebb megoldás felé, akkor megküzd a nehezebbel. És milyen jó, hogy megküzd vele. Kísérletezik, olyasmibe fog, amibe magától talán sosem, játszik, a szó legjobb értelmében. Közben fölfedez magának és másoknak sok újdonságot, és ha szerencséje is van, kikerül a keze alól egy-egy jó kép. Ha körülnézünk itt, szép csokorra valót találhatunk ilyenekből.
A kamera tényleg félelmetesen csodás szerkezet, elvesz belőlünk valamit, de vissza is adja, csak másként. Méghozzá úgy, hogy kivetíti a látványt – ha akarjuk, ha nem – a fényérzékeny felületre, ott csapdába ejti, és onnantól fogva papírra másolva, a monitor világító felületén és még sok más módon újra és újra előállítja. És az is igaz, hogy aki a gép mögé bújik, tényleg eltűnik valamilyen módon. Ott is van és nincs is. Mint a mesében a láthatatlanná tevő sapkával: a fényképező ember a maga fizikai valójában jelen van, ám egészen megváltozott státusban. Megfigyelőként. S ha ebbe belegondolunk, végképp zúghat a fejünk, micsoda különös műfaj is az önarckép. Ott is vagyunk, meg nem is. Öntudatlanul állunk az objektív hatalmát tűrve, miközben szúrós szemmel fürkésszük saját titkainkat.
Azt mondják, a jó portré egyszerre tanúskodik a fotográfusról és modelljéről is. Az önarckép? Sokszorosan. Minden tanúságot és tanulságot nem sorolnék föl, mert túl hosszúra nyúlna a mondókám, de néhányat azért idecitálok. A jó fotós örök játékos. Mer játszani a saját arcával is, és ez annyira szerethető dolog. Németh Andrea kisgyerek módra bújik a vaskapu mögé, Füles mester a kórral is mókázik, van, aki macskának képzeli magát, mint Dobóczky Zsolt, vagy csak adja derűs önmagát, mint Inkey Alice, Módos Gábor vagy Sehr Miklós. H. Csongrády Márta arccal és fényképpel is játszik, Siklós Péter pedig a saját stílusával.
Sokan vállalták, hogy a modell bőrébe bújnak. Bátor emberek! Klasszikus vagy nagyon nem szokványos módon játszottak, ahogy Csortos Szabó Sándor, Dékány Tibor, Bara István, Eifert János, Fekete István, Kerekes Zsuzsa, Kozák Albert, Markovics Ferenc, Tobischka Gabriella. Őszintén tanúskodva intim önmagukról, munkásságukhoz való viszonyukról és még annyi másról.
S bár a fényképezőgép tilos volt, a fényt visszacsempésznék néhányan, ahogy Baricz Kati, Benyo Pál, S. Faragó Gyöngyi, Oláh Tibor vagy Vencsellei István. A fényképészeken nem lehet kifogni, úgy is azt csinálják végül, amit akarnak.
Az állhatatos megfigyelő önmagát megfigyelőként is megmutatta, ahogy Csordás Gábor, vagy Chochol Károly csipetnyi humorral is mint témavadászt. Még a megfigyeléssel ma már megküzdő Tillai Ernő is idesorolható. Hiszen van-e fontosabb dolog ebben a szakmában az éles szemnél és a csőre töltött kameránál?
Sokakat inspirált a felhívásban rejlő elgondolkodásra késztetés. A kép és készítője viszonyának bonyolult mélyrétegeibe többen lemerültek. Dozvald János, persze, de dr. Agócs József, Aknay Tibor, Gál András, Gáti Görgy, Hupján Attila, Izápi Laura, Máthé András, Mike Tamás, Rákoskerti László, Simon Csilla, Tulok András is mind-mind a maga módján nemcsak önmagáról, de a kép, az idő, a mulandóság és állandóság sok fontos kérdéséről tett művészi bizonyságot.
Önarckép. Egyszerűnek látszó műfaj, hiszen a modell mindig kéznél van, s lám mennyiféle válasz adható az egyszerű felhívásra: Önarckép val, vel.
Elhangzott 2013. november 7.
2013. október 27., vasárnap
KIÁLLÍTÁS MEGHÍVÓ
2013. október 2., szerda
2013. június 19., szerda
Tíz év fotószimpóziumainak összegző tárlatával veszi kezdetét a nyár legjobban várt múzeumi eseménye Hódmezővásárhelyen: az elmúlt évek felújításai és kulturális megújulását követően ismét valamennyi muzeális intézmény megnyitja kapuit a látogatók előtt június 22-én, szombaton este 6 órakor, a Múzeumok Éjszakáján. Az egyéjszakás kalandnak beharangozott esten érdekes programokkal, hangulatos múltidézéssel, régészkedéssel és "felnőtt tartalmú" kiállítással is várják az érdeklődőket.
A Tornyai János Múzeumban Vásárhelyi pillanatok címmel kiállítás nyílik tíz év fotószimpóziumaiból; ismét megtekinthetik a látogatók az ország neves fotográfusainak felvételeit a várost övező tanyákról, a kerékpár(os)okról, a helyi mesterségekről.
Ugyanitt sötétedéstől Museum on the Wall címmel zenés életképeket vetítenek a Tornyai-múzeum száz évéből. Láthatóak lesznek ellesett múzeumi pillanatok a raktárak titkos zugaiból, soha nem látott műtárgyak, a kiállítás-rendezések kulisszatitkai és emlékképek a múzeumtörténet nagyjairól.
Az est folyamán "fordított" tárlatvezetésen mutatja be Sonkoly Tibor festőművész a fotószimpózium kiállítását, valamint a fotográfusok meglátásait hallhatják a résztvevők a folyton Úton lévő festő műveiről.
Az Alföldi Galériában Eifert János a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője tart diaporáma-digiráma bemutatót Ars Poetica - Ötven év fotográfiái című kiállításában.
2013. június 17., hétfő
GYÁSZHÍR
Gyászhír - elhunyt Csák Miklós
Márciusban lett 80 éves. A múlt héten még megbeszéltük, hogy elmegyek hozzá egy beszélgetésre. Sajnos, elkéstem.Közel ötven éves az ismeretség és majdnem ennyi a barátságunk.
A Nadar Stúdió megalapításakor és a Stúdió munkája során volt szerencsém jobban megismerni. Szenvedélyesen szerette a fényképezést, megszállottan dolgozott. Vagyont érő felszereléssel töltött el több napot és éjszakát a Csatkai cigány-búcsúban, döbbenetes anyagot hozott haza. Miközben a "Szövterv"-nél Makovecz Imrének dolgozott, fotózott jazz-zenészeket, és a Művészeti Kiadónak aktot.
Egyre többet foglalkoztatta a Kelet, előbb Japánban, majd Vietnamban járt.Végül 1999 - ben eladta az összes nélkülözhető fotófelszerelését és a pénzből valutát vásárolt. 67 évesen nekivágott, hogy megfényképezze Nepált, Indiát és Indonéziát. Mi sem jellemzi jobban megszállottságát, mint hogy kiszámolta: napi másfél dollár a költőpénz neki elég! A 6x7-es Pentax volt nála, több objektívvel. Ezt cipelte vonaton-buszon és gyalog. Öt hónapot volt távol, ezalatt lefogyott 17 kilót – de hazahozott egy fantasztikus kollekciót, melyből előbb 2000.-ben rendezett egy kiállítást a Vigadó Galériában, majd 2002 - ben kiadta a „Túl az Óperencián” c. fotóalbumát.
Ezután a tánc felé fordult, rendkívüli érzékkel ábrázolta a színek, hangulatok és varázslatos mozdulatok világát. HUNGART ösztöndíjjal rendezett ezekből a képekből kiállítást a MAOE székházában.
Tagja volt a Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Az Egyesület 2006.-ban „Aranykazetta” díjjal jutalmazta életművéért.
Nehéz elhinni, hogy elment.
Emlékét őrzi a fotós társadalom – és hátrahagyott munkái.
Módos Gábor
A Nadar Stúdió megalapításakor és a Stúdió munkája során volt szerencsém jobban megismerni. Szenvedélyesen szerette a fényképezést, megszállottan dolgozott. Vagyont érő felszereléssel töltött el több napot és éjszakát a Csatkai cigány-búcsúban, döbbenetes anyagot hozott haza. Miközben a "Szövterv"-nél Makovecz Imrének dolgozott, fotózott jazz-zenészeket, és a Művészeti Kiadónak aktot.
Egyre többet foglalkoztatta a Kelet, előbb Japánban, majd Vietnamban járt.Végül 1999 - ben eladta az összes nélkülözhető fotófelszerelését és a pénzből valutát vásárolt. 67 évesen nekivágott, hogy megfényképezze Nepált, Indiát és Indonéziát. Mi sem jellemzi jobban megszállottságát, mint hogy kiszámolta: napi másfél dollár a költőpénz neki elég! A 6x7-es Pentax volt nála, több objektívvel. Ezt cipelte vonaton-buszon és gyalog. Öt hónapot volt távol, ezalatt lefogyott 17 kilót – de hazahozott egy fantasztikus kollekciót, melyből előbb 2000.-ben rendezett egy kiállítást a Vigadó Galériában, majd 2002 - ben kiadta a „Túl az Óperencián” c. fotóalbumát.
Ezután a tánc felé fordult, rendkívüli érzékkel ábrázolta a színek, hangulatok és varázslatos mozdulatok világát. HUNGART ösztöndíjjal rendezett ezekből a képekből kiállítást a MAOE székházában.
Tagja volt a Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Az Egyesület 2006.-ban „Aranykazetta” díjjal jutalmazta életművéért.
Nehéz elhinni, hogy elment.
Emlékét őrzi a fotós társadalom – és hátrahagyott munkái.
Módos Gábor
2013. június 13., csütörtök
2013. május 23., csütörtök
2013. május 22., szerda
2013. április 24., szerda
2013. április 16., kedd
2013. április 13., szombat
HÍRADÁS / DEBRECENI TAVASZI TÁRLAT
Művészeti egyetemek hallgatói és magángalériák is részt vettek a 22. alkalommal rendezett Debreceni Tavaszi Tárlaton, amely hagyományosan a hajdú-bihari képzőművészeknek nyújtott lehetőséget a bemutatkozásra.
A tárlatra 2012 után készült, még országos kiállításon be nem mutatott alkotásokkal lehetett nevezni.
A zsűri döntése alapján idén díjazták Kurucz Petra szobrászművészt, Burai István festőművészt, Varga Tamás fotóművészt, Lukács Gábor festőművészt, Madarász Kathy Margit textilművészt, Fátyol Zoltán festőművészt és Durucskó Zsolt grafikusművészt.
Bővebben: http://www.hirado.hu/Hirek/2013/03/23/20/Megnyilt_a_Debreceni_Tavaszi_Tarlat.aspx
Dehir - Megnyilt a Tavaszi Tárlat
A tárlatra 2012 után készült, még országos kiállításon be nem mutatott alkotásokkal lehetett nevezni.
A zsűri döntése alapján idén díjazták Kurucz Petra szobrászművészt, Burai István festőművészt, Varga Tamás fotóművészt, Lukács Gábor festőművészt, Madarász Kathy Margit textilművészt, Fátyol Zoltán festőművészt és Durucskó Zsolt grafikusművészt.
Bővebben: http://www.hirado.hu/Hirek/2013/03/23/20/Megnyilt_a_Debreceni_Tavaszi_Tarlat.aspx
Dehir - Megnyilt a Tavaszi Tárlat
2013. április 3., szerda
A NÉGY ELEM / PÁLYÁZAT
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete ( MAOE ) kiállítást szervez kizárólag tagjai részére A négy elem címmel.
Képzőművészek számára: festészet, szobrászat, grafika; iparművészek számára: alkalmazott grafika, illusztráció, textil, kerámia, ötvös, üveg kategóriákban és fotóművészek számára.
A MAOE célja,hogy átfogó keresztmetszetét adja jelenlegi tagjai munkásságának, így a sokrétűen megközelíthető tűz-víz-levegő-föld tematika keretein belül bemutatkozási lehetőséget biztosítson tagjai számára.
A kiállításra jelentkezni az elkészült művek nézőképeivel 2013.május 31-ig lehet.
A kiállítás tervezett időpontja: 2013. szeptember-október
Pályázati kiírás
Képzőművészek számára: festészet, szobrászat, grafika; iparművészek számára: alkalmazott grafika, illusztráció, textil, kerámia, ötvös, üveg kategóriákban és fotóművészek számára.
A MAOE célja,hogy átfogó keresztmetszetét adja jelenlegi tagjai munkásságának, így a sokrétűen megközelíthető tűz-víz-levegő-föld tematika keretein belül bemutatkozási lehetőséget biztosítson tagjai számára.
A kiállításra jelentkezni az elkészült művek nézőképeivel 2013.május 31-ig lehet.
A kiállítás tervezett időpontja: 2013. szeptember-október
Pályázati kiírás
2013. március 20., szerda
TAGFELVÉTEL / 2013 TAVASZ
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE)
Fotóművészeti Tagozata tagfelvételt hirdet a 2013. év tavaszára
Várjuk olyan elhivatott alkotók jelentkezését, akiket vonz a szakmai közösségi élet, s abban aktívan részt is tudnak vállalni.
Beadandó dokumentumok :
- felvételi kérvény, szakmai önéletrajz, szakmai ajánlás, kitöltött jelentkezési lap.
Jelentkezési lap letölthető a Nyomtatványok linkből.
A jelentkezési lap és a mellékletek leadásának végső határideje: 2013. április 5.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadja a Titkárság ( postán avagy személyesen).
Levelezési cím: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozat
1406 Budapest, Pf. 26
Személyesen:
1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. fszt.2. (21 kapucsengő), H-Cs: 9-15, P: 9-13 óráig
Tel: 06 1/ 3112479
A további teendőkről a jelentkezők ezt követően telefonon ill. postán kapnak értesítést.
Fotóművészeti Tagozata tagfelvételt hirdet a 2013. év tavaszára
Várjuk olyan elhivatott alkotók jelentkezését, akiket vonz a szakmai közösségi élet, s abban aktívan részt is tudnak vállalni.
Beadandó dokumentumok :
- felvételi kérvény, szakmai önéletrajz, szakmai ajánlás, kitöltött jelentkezési lap.
Jelentkezési lap letölthető a Nyomtatványok linkből.
A jelentkezési lap és a mellékletek leadásának végső határideje: 2013. április 5.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadja a Titkárság ( postán avagy személyesen).
Levelezési cím: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozat
1406 Budapest, Pf. 26
Személyesen:
1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. fszt.2. (21 kapucsengő), H-Cs: 9-15, P: 9-13 óráig
Tel: 06 1/ 3112479
A további teendőkről a jelentkezők ezt követően telefonon ill. postán kapnak értesítést.
2013. március 8., péntek
ÚJ MŰVÉSZET / 2013. MÁRCIUS
Az Új Művészet folyóirat 2013. márciusi számában megjelent Szeifert Judit , "Porondon a művészet" című írása. A cikk négy oldalon keresztül az alkotók neveinek segítségével, s a művek címeire való hivatkozással ill. színes képanyaggal részletesen számol be a MAOE és a MACIVA Valóság és illúzió című közös tematikus kiállításáról. ( Fővárosi Nagycirkusz, 2012.XII.11 - 2013.II.3. )
http://www.ujmuveszetfolyoirat.hu/
2013. március 7., csütörtök
GYÁSZJELENTÉS
Fekete lyuk felé tartva
holszép új világ fogad magába
csillagszélben – vörös óriások
és fehér törpék sorfala között –
még visszanézek rátok
mielőtt emlékké válok –
visszavonhatatlanul
Mély szomorúsággal tudatjuk mindazokkal akik szerették, tisztelték, ismerték,
hogy áldozatos életének 91. évében, rövid betegség után elhunyt
Tarczai Béla
(1922-2013.)
Gálffy Ignác életműdíjas miskolci fotóművész, a kitüntető AFIAP és EFIAP cím birtokosa. A második világháborút követő nyugati hadifoglyok történetét feldolgozó elismert kutató.
Hamvasztás utáni temetése, a Szentpéteri Kapui Temetőben a sírtól lesz, római katolikus szertartás szerint 2013. március 8.-án 14 órakor.
Kérjük Önöket, hogy rendhagyó búcsúztatásként virág helyett szalagot hozzanak. Ezeket felkötjük a sírnál elhelyezett szalagtartóra.
Március 9.-én reggel 8 órakor a Minorita templomban engesztelő gyászmise lesz lelki üdvéért.
Nyugodjon békében!
Polgári búcsúztatása 2013. március végén a Feledy-Házban záruló kiállításán lesz, melyről külön értesítést teszünk közzé.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Édesapánkat utolsó útjára elkisérik és gyászunkban osztoznak.
A gyászoló család
Tarcai 3534 Miskolc, Kandó Kálmán u. 8. 1/1.
Tarcai Annamária 30-811-3027
2013. február 27., szerda
2013. január 23., szerda
RIVALDA / SENIOR ALKOTÓCSOPORT KIÁLLÍTÁSA
A balatonfüredi Városi Művelődési Központban a napokban nyílt meg a SENIOR Alkotócsoport RIVALDA című kiállítása, ahol a MAOE több alkotóművésze is kiállítóként szerepel.Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Kiállítás helye:
Városi Művelődési Központ (Balatonfüred, Kisfaludy u.1.)
Megtekinthető: 2013. március 3-ig , szerdától vasárnapig 10-16 óráig
 |
| Bóka István, Balatonfüred polgármestere, és Milos József |
Kéri Kitty – a Balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója megnyitó beszéde a Magyar Fotóművészek Senior alkotócsoportja „Rivalda” kiállításán.
 |
| Kéri Kitty |
Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a felkérésért, nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége RIVALDA c. kiállítását megnyithatom itt, a balatonfüredi Kisfaludy Galériában.
A Szövetség célja a fotóművészeti alkotó tevékenység kibontakoztatása és támogatása mellett a magas színvonalú alkotások megismertetése, népszerűsítése. Különleges tárlat ez. Ha körbe néznek, láthatják, hogy az alkotók, a Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior Alkotócsoportjának tagjai mennyi különleges pillanatot kaptak lencsevégre. És hogy miből merítettek ihletet? Az életből, a különböző művészeti ágak képviselőiből, a cirkusz forgatagából, táncosok-énekesek-zenészek-színészek öröméből, a képzőművészet melankóliájából.
„Egy fényképpel összevetve az emlékezet feljegyzései hézagosak” – jegyzi meg Siegfried Kracauer. Az emlékezet nélkül a fénykép feljegyzései közhelyesek.
A fotósszakma és a fotóművészet megállapodott intézményi keretei valójában az 1960-as évekre alakultak ki nálunk. Escher Károly, Vadas Ernő és egy sor jeles mester tekintélyt szerzett a szakmának. Létrejött a fotóhíripar nagyvállalata, a Magyar Távirati Iroda. Megalakult a Magyar Fotóművészek Szövetsége, fotóriporterek generációi következtek egymásra, nagy egyéniségekkel Friedmann Endrétől Urbán Tamásig. Szélesebbé vált a képeket rendszeresen közlő hetilapok köre. Rendszeresen jelentkeztek önálló kiállításokkal és albumokkal a fotóművészet elismert alkotói, mint Gink Károly, Hemző Károly vagy Féner Tamás. Maguknak a fotográfiáknak ugyan nem volt műtárgy értéke, a szerkesztőségekben gyakran a szó szoros értelmében ollóval végezték a képszerkesztést, és minden művészettámogatással együtt is a Váci utcai Fotógaléria csupán néhány évig tudott talpon maradni, ám a fotósszakma presztízsét állami művészeti díjak biztosították. A fotóművészet hivatalból létezett. Hol tartunk ma? A fotográfia egyszerre mesterség, ipar és művészet, így igen széles körből toborozza szakembereit és dilettánsait. Maga a fotózás a digitális gépek korában látszólag könnyen megtanulható, újra és újra izgalmas megoldások tűntek föl akár egy hivatásos fotós képein, akár egy amatőrnél vagy naiv fotográfusnál. A dagerrotípiától eljutottunk a photoshopig, ami a csalás és hamisítás szinonimája, ugyanakkor a képmanipuláció segítségével meghökkentő, elképesztő, sőt, nem ritkán megdöbbentő, igazi művészi alkotások születhetnek. Az ember sok ezer könyvet olvas, legnagyobb részüket egy hét alatt elfelejti. Az ember életében sok ezer festményt, zeneművet, szobrot és tájat lát és hall, és van tíz-húsz-harminc, amely hosszú ideig kíséri, mint a barát vagy a kedves. Az ember életében csak egész kevés olyan gondolatot talál, melytől sohasem válik meg. A sok ezer könyv mindennapi táplálék, amely azzal, hogy egy bizonyos ideig örömet nyújtott, feladatát elvégezte. Az a tíz-húsz-harminc kép, vagy zenemű, vagy vers, amely az embert hosszú ideig elkíséri, meghitt élettárs. – írja Hamvas Béla.
A mai kiállítás képei reményeink szerint ilyen élettársak. Ezek a fotók a művészet mellett teszik le a voksot. A képzőművészet, a színház, a cirkusz, a tánc mellett. Valódi képek, valódi művészektől. Olyan alkotásokat láthatunk, amelyek a bohócok, mutatványosok, színészek, táncosok pillanatait örökítik meg, fotóst és modelljét, a EMBERT. Színművészeti főiskolásként több ízben B.Müller Magda műtermében járhattam, portrékat készített rólam, sokat mesélt. Büszke voltam erre a találkozásra. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer majd az a megtiszteltetés ér, hogy megnyithatom azoknak a fotóművészeknek a kiállítását, akiknek munkái előtt fejet hajtok a színházi szakma nevében.
Köszönettel tartozunk. A film, a celluloid sok felejthetetlen jelenetet őriz meg. A színház, a cirkusz, a tánc azonnali, megismételhetetlen. De sokszor a fotós egyetlen kattintással fricskát mutat a mulandóságnak. Őrzők ők, akik kitöltik az emlékezet hézagos feljegyzéseit. Köszönjük. Kívánom, hogy örökké tartson a csoda és mindig itt állhassanak a rivalda fényében.
A kiállítást megnyitom.
„Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az ami oly rejtelmes, mesés.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)