2012. október 26., péntek
TAGFELVÉTEL 2012
A Fotóművészeti Tagfelvételi Bizottság a beérkezett fotóművész jelentkezők kérelmeit elbírálta.
A 2012-es évben, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Fotóművészeti Tagozatára 4 jelentkező nyert felvételt:
Bácsi Róbert, Gál Andás, Urbán Ádám, Dr.Varga Tamás
GRATULÁLUNK !!!
2012. október 10., szerda
ARANYKAZETTA ÉLETMŰDÍJ 2012 - MÜLLER FERENC
MAOE Aranykazetta Életműdíjas fotóművészek
2012 MÜLLER FERENC, 2011 FEJÉR ISTVÁN,
2010 TÁM LÁSZLÓ, 2009 NAGY LAJOS,
2008 TARCZAI BÉLA, 2007 TILLAI ERNŐ,
2006 CSÁK MIKLÓS, 2005 CHOCHOL KÁROLY
2012. október 5., péntek
2012. október 4., csütörtök
GERGELY SÁNDOR EMLÉKÉRE / KIÁLLÍTÁS
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem tagadom, megrendülten állok most Önök előtt és elsősorban az itt látható, kiváló nagyszerű alkotások között. Gergely Sándor életműve befejezett, de valós-értékén még fel nem fedezett. Ránk, az utókorra hárul a kötelesség, hogy ezt a páratlan életművet legalább közelítően valós értékén kezeljük. A művész ezzel az életmű-kiállításával üzent nekünk, de útmutatást is adott. Embersorsok! A művészek sok műfajában megmutatták, árnyalták az ember életét a születéstől az elmúlásig. Ebben a legnagyobb szabadságot a költők és az írók élvezték, ők szabadon csaponghattak. De milyen hatalmas feladatra vállalkozott Sándor, hogy a szorosan a valósághoz kötött fotográfia, a fotóművészet eszközeivel mutatja fel ezt a hatalmas ívet. Önök és én is látom, hogy ez a példátlan vállalkozás lenyűgözően sikerült. Több szálon dolgozva virtuóz módon szőtte egységgé. Hol a feledéstől megmentendő népi hagyományokat feldolgozva, hol a legjobb értelemben vett dokumentarista közelítéssel visz, sodor minket befogadókat az általa kijelölt irányba. Megemlítem itt a munkás hétköznapok ábrázolását, a derékszaggató teher alatt roskadó asszonyt, a mosónőket, a lovak és emberek kapcsolatát, s valami páratlan virtualitással összekapcsolta a nagybetűs hétköznapokkal az ünnepeket. Még felsorolni is lehetetlen a magyarvisontai népviselettől, az Úrnapi körmenetig, vagy a húsvéti tojásfestéstől a harisnyát kötögető férfiakig. Az élet humoros pillanataitól – a gyász, a fehérgyász megrázó látványáig terjed, ahogy követjük a művész által kijelölt utat. Megcsodáljuk a természetfotóit és itt is elhagyjuk a szokott látványt. Azt a sosem látott pillanatot látjuk, amint a nászra készülődő madár-kérő, mintegy nászajándékot ad át választottjának. S most már bátran kimondhatom, ami az egész életmű-kiállításon áthúzódik, hogy egyszer megérint minket a látvány, a téma, de mindenben ott van még egy művészi többlet, egy szellemi plusz, egy nem volt ajándék. Ezt már itt el kellett mondanom, hogy arra kérhessem Önöket, hogy keressék és érezzék ezt a sajátos életképet. Mert itt minden többszólamú. A fa-sorsok, az egy fától az erdőig, a mikrótól, a makróig, a fák élete a haláltól a virgonc életig, és itt is az új bravúr, a fák humora – szerelem, szexualitás. És az új fordulat, az ember és a természet csodás kapcsolata. A tűz (Szentiván-éj), a víz, vízszentelés, egy nagyon finom kis fintor, mert nem marad el a sonka, az ételszentelés. Majd látjuk a megerősített párhuzamokat az ember, és a fák lenyomatát, a víz nyugalmát és sodrását, hidakat a víz felett. Majd a művész üzenetét és vallomását, ember és hazaszeretetről, Hazám, Hortobágy, Káli-medence, és Vihar után a pusztán. Nekem, és nekünk, Önöknek is, van még egy kötelezettségünk, fejet hajtva köszönetet mondani az életmű összeállításáért, a vele évtizedekig együtt alkotó fotografáló művésztársnak, Lakatosné Kasztl Gyöngyinek és családjának. Végezetül, engedjék meg, hogy egy személyes élménnyel fejezzem be, mindörökre belém vésődött egy alkotás, a „Kő kövön megmarad”, ahogy az emléked is, kedves Sándor.
Chochol Károly
2012. szeptember 22., szombat
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZAKRÁLIS ÉLETE / KIÁLLÍTÁS
 |
| Fotók: Szilágyi Gergely |
A MAOE Fotóművészeti Tagozata kilenc éve, minden nyáron, meghívásos rendszerben, Fotószimpóziumot tart Hódmezővásárhelyen. 2011-ben „Hódmezővásárhely szakrális élete” volt a téma. A válogatott fotókból 2012. szeptember 18-án, Budapesten, az Olof Palme Házban száz kép került bemutatásra. A kiállítást Szenti Tibor író, néprajzkutató, a fotóművészek segítője nyitotta meg. Beszédéből összefoglaló gondolatokat adunk közre:
„A fotóművészet nagy fejlődésen ment keresztül a XIX. sz. második felétől. A profán fényképezésből, a »fényírdák« tömegmunkáiból az alkotás szakralitását, a belső emberi értékek ábrázolását hozta létre, és ezzel fölzárkózott a képzőművészet mellé”.
Szenti a kiállított fotókat tematikájuk szerint a következőképpen rendezte, tovább idézve mondandóját:
Szenti a kiállított fotókat tematikájuk szerint a következőképpen rendezte, tovább idézve mondandóját:
A külső és belső környezet ábrázolása. A külső környezeti fotók közül kiemelem a Susán és Tabán városrészben épített református templomokat, amelyeket helyben égetett téglákból raktak, szecessziós ornamentikákkal díszítve. Módos Gábornak az épületek egységes tömbjéből a magasba törő, karcsú tornyaikkal a lélek fölfelé emelkedését sikerült szimbolizálni. Ugyancsak az ő fotóján láthatjuk a református Ótemplom mögötti téglából rakott, lőréses körfalat, amely a vérzivataros években a hívők védelmét biztosította.
A templombelsők közül Dömötör Mihály a református Újtemplomot láttatta különleges beállításban, ahogy a szószék lépcsőfordulójában, az esztergályozott, fedeles faserleg középpontosításával, a mögötte húzódó, hosszú padsorok fölött, a kétemeletes, copfstílusú erkély boltíve alatt, az orgonára esik tekintetünk, majd viszi a szokatlan fémcsillagokkal kirakott, mennyboltot megjelenítő mennyezetre. Módos Gábor a Szent István római katolikus templom színes üvegablakainak mennyben uralkodó alakjaiból, szentjeiből és a Jézus szenvedését bemutató stációképekből egységes, szemet-lelket vonzó „ikonosztázt” rakott össze. Ugyancsak ő mutatja be a Görögkeleti templom védett művészeti értéket képviselő ikonosztázát is. Dr. Kocsis István szintén a Szent István templombelsőben készített különleges képet, amely összemásolva, egy középső boltív összefogásával mutatja a templombelsőt a bejárat, majd a szentély felől. Tóth József, művésznevén „Füles”, a fölújított Zsinagóga külsejét bemutató fotója után, a továbbiakban tekintetünket a belső, karzatot tartó, súlyos oszlopokon túl, a Bima felé viszi, a titokzatos Tóraszekrényig, majd egy következő képen, az ódon padsortól a rózsaablak szecessziós, színes virágkölteményére irányítja. Balla András az Árpád-kori Csomorkány mezőváros romtemplomának totálképét mutatta, jól érzékeltetve, hogy mi pusztult itt el, majd az Unitárius templombelsőből alkot több intim részletet.
Kimagasló értéket képviselt Módos Gábor: Szenczi Molnár Albert nemzeti vagyont magában foglaló, féltve őrzött Bibliája olyan helyen kinyitva, ahol saját gyöngybetűivel beírt széljegyzetei láthatók. Németh Andrea sírhantvédő vasrácsra csavarodó, száraz növényindája, az elmúlás és életbe kapaszkodás finom megjelenítésével tárul elénk. Herbst Rudolf sírkőtöredéke, rajta az „élt hat évet” felírat döbbenetes üzenetével, Siklós Péter enteriőrjei, amelyeket keresztből, bibliából és gyertyából készített, elgondolkodtatóak; de legmegkapóbb a zsinagóga előterében, a zsidó mártírok nevét őrző fekete kőtömbre, a megnyitott bejárat ajtaján át beeső fények üzenete, amelyek együtt szintén az el nem múló fájdalmat és emlékezésünket drámai erővel ábrázolták. Rózsa Zsuzsa egymásra dőlt kőkeresztjei, ahogy az elhalt házaspár múlandó emlékét interpretálják, a természetbe olvadás lassú folyamatát tükrözik.
Összességében mit sugalltak ezek az alkotások? Az emberszeretet süt át rajtuk, szimbolikus megfogalmazással.
Egyházközösségek szakrális élete zárja a témák sorát. Ez volt a legnehezebb föladat, egyúttal a legértékesebb sorozata a kiállított alkotásoknak. Ismert tény, hogy „a fényképezőgép csak ügyes szolga, de a kép az agyunkban keletkezik és értéke is ott dől el.” Az itt kiállított, e témabeli fotók szintén ezt igazolták.
Az egyházközösségek az emberek egymás közötti, és az Istennel való kapcsolatát színről-színre és metaforikusan fejezik ki. Albert Einstein anyag és energia ekvivalencia egyenlete óta világossá vált, hogy minél jobban megismerjük a természet törvényeit, annál jobban megértjük a teremtés csodáját és akár akarjuk, akár nem, annál közelebb kerülünk az Alkotóhoz. A 21. sz. embere számára az sem lehet kétséges, hogy valamennyi nagy világvallás egyet hirdet és abban hisz, hogy az emberi test romlandó, de az az energia, amely éltette, az egyéniség és öntudat vesztésével is átváltozva a mindenségben él tovább, és elpusztíthatatlan.
Ennek az elvnek a hitközösségek a hordozói. A keresztények legyenek akár ketten, Jézust idézve, Ő harmadiknak ott lesz köztünk, és „velünk van a világ végezetéig”. A szakrális élet fotóábrázolása az ember viszonyát mutatja önmagához és Teremtőjéhez. Talán nem véletlen, hogy e kérdéskörrel legtöbbet dr. Kocsis István orvos foglalkozott sikeresen, hiszen azt a tudományt szolgálja, amelyik az ember testi-lelki-szellemi egészségével és romlásával foglalkozik. Egyformán vizsgálta a csoport és az egyén életét. Erre utalnak az esküvőt ábrázoló templomi, és a gyászt megjelenítő, temetői halottas menetet megörökítő fotói. Ugyanakkor a református tiszteletes által karján tartó, félmeztelen csecsemő a késő reneszánsz és barokk puttóit, vagy a kis Jézust átölelő kezet juttatja eszünkbe. Másik fotóján az érett, lelki elkötelezettsége fölött döntőképes asszonynak az alámerítkezéssel történt, megkeresztelkedése utáni pillanatot kapta el, amikor a nedves, hófehér ruha bőrére tapadt, ahogy immár a lelkét tisztára mosta és hitét megerősítette. Arcára fogja két tenyerét, és mintha félig nyitott ajkával azt mondaná, „Istenem, csoda történt!”
Módos Gábor egyik fotóján katolikus körmenet fegyelmezett áhítata közeledik felénk, de nem úgy, mint korunk fenyegető tüntetései, és tiltakozásai, hanem mint eltökélt menetelés egy átlényegült világ felé. Micsoda minőségi különbség a lelki béke és emberi szolidaritás jegyében! Másik felvételén ő is a bemerítkezés pillanatát kapta el, ahogy a fiatal női test éppen kiemelkedett a vízből, és magával húzza a naptól áttetsző, leomló hullámokat. Gyönyörű pillanatfölvétel egy ember mély elkötelezettségének katarzisáról.
Bahget Iskandernek az apácanővért ábrázoló fotóján a kislányokkal, mélyérzelmű gyermekszemek néznek ránk. Az idős rendfőnöknő már az égre, egy előtte egyre világosodó világ felé tekint. Az evangélikus lelkész a bibliát szinte védőpajzsként, szigorú és figyelmeztető tekintettel tartja maga elé. Az idős katolikus pap talpig feketében, sokat átélt, és félig árnyékolt arcával jelzi a két világ között várakozó, de nyugodt lelki állapotát.
Herbst Rudolf az apácanővér és az egymás kezét fogó kislánykoszorújával a lelki közösség nem erőszakolt, egybetartó erejét erősíti meg.
Schäffer László egyik fölvételén, a Zsidó temető bejáratánál elhelyezett kerek, műkőasztalkán lévő kavicsokkal Izrael népének a sivatagi életmódját tükröző szokására tanít bennünket, jelezve, ahol nem nő virág, de kő terem, ezzel is emlékezhetünk halottainkra. Egy ősi nép máig összetartó, remek lélekábrázolása egyetlen téma megragadásával, és jelzi, hogy exodusuk sivatagok és rideg kövek között gyakran máig tart. A fotóművész remek képet hozott magyar hazájának régmúltjából is. Az Árpád-kori Csomorkány mezőváros romtemplomának omladozó, üresen tátongó, kis ablakán, egy felülről beköszönő, friss zöld ág kíváncsiskodik, és jelzi az élet folytatását. Nagyszerű metafora az Isten háta mögötti pusztából ellesve.
Németh Andrea két fotója különösen megkapó. Az egyiken rácsokkal védett ablakból, egy zárt világból, a felhős-napos égboltot tükröző, valós világra kitekintő apáca szelíden mosolyog ránk. A két világ nem ütközik, hanem találkozik. Micsoda finom árnyalata ez az emberi lélek ábrázolásának! A kiállítás egyik szimbolikus csúcsfotóján a háttérben romos kripta látható, amely alatt egész nagycsalád alussza örök álmát, de már nincs hozzátartozó, aki nyughelyüket és emléküket gondozná. A kép előterében sárgára érő, súlyos búzakalászokat nevelt a Gondviselő. Siva tűzkörön járó táncára emlékeztet, ahogy legyőzve a gonoszt, hátán állva, a tűzkörön hol hátra lépve halált oszt, hol pedig előre, és életet teremt. Hódmezővásárhelyen és környékén a kenyérgabonát máig „Élet”-nek mondja a földműves. Itt van a nagy történelmi egyházak hitbeli együttállásának, az emberi faj lelki értékének harmóniája, egyetlen exponálással magába tömörítve az elme szellemiségét.
Végül azzal zárható ez az elmélkedés, hogy a hiányzó szakrális élet megörökítésére, a hívek templomba érkezésének ‒ kinek keresztvetéssel, kinek fennálló főhajtással ‒ tisztelgése; az áldozás és Úrvacsora vétel áhítatának, az agapéknak, a temetői gyászszokásoknak ‒ sírgondozás, virághozatal stb ‒, a hívők templomaikban való éneklésének, imádkozásának, a papok és lelkészek áldásosztásának…, nem sorolom a hiányzó fölvételeket, de mindezek elkészülésére várunk, mert Tóth József Füles, tisztelt barátom hozzám írt levélrészletében is tárgyilagosan így fogalmazott a tárlatnyitás utáni napon: „Köszönöm megnyitó előadásodat. A benne elhangzott javaslatokkal, ami a szakrális anyagot illeti, mindennel egyetértek, csak az maradt ki belőle, amiért a templomok épültek: a HIVŐ EMBER. Remélem egyszer pótolva lesz.” Ha a Vásárhelyi Fotószimpózium kiváló művészei összefognak, hiszem, hogy e páratlan anyag nemcsak kiegészül, hanem közös összefogással országos, talán nemzetközi érdeklődést kiváltó könyv is születhet belőle!
Szenti Tibor
 |
| Fotók: Szilágyi Gergely |
2012. szeptember 20., csütörtök
TAGFELVÉTEL 2012
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének ( MAOE ) Fotóművészeti Tagozata tagfelvételt hirdet a 2012-es évre.
Az érdeklődők az egyesület és a tagozat munkájáról a FÉNYEZRED blog aloldalain illetve a MAOE hivatalos honlapján tájékozódhatnak.
Várjuk olyan elhivatott alkotók jelentkezését, akiket vonz a szakmai közösségi élet,
s abban aktívan részt is tudnak vállalni.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadja a titkárság ( postán avagy személyesen).
Levelezési cím :
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozat
Postacímünk: 1406 Budapest, Pf. 26
Személyesen:
1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. fszt.2. (21 kapucsengő)
Tel: 06 1/ 3112479
Beadandó dokumentumok :
felvételi kérvény, szakmai önéletrajz, szakmai ajánlás, kitöltött jelentkezési lap
Jelentkezési lap innen letölthető
Felmerülő kérdéseikre a tagozati titkárunktól kaphatnak választ a 331-9304 telefonszámon.
A jelentkezési lap leadásának végső határideje: 2012. szeptember 24.
A további teendőkről a jelentkezők ezt követően telefonon ill. postán kapnak értesítést.
Az érdeklődők az egyesület és a tagozat munkájáról a FÉNYEZRED blog aloldalain illetve a MAOE hivatalos honlapján tájékozódhatnak.
Várjuk olyan elhivatott alkotók jelentkezését, akiket vonz a szakmai közösségi élet,
s abban aktívan részt is tudnak vállalni.
A jelentkezéseket folyamatosan fogadja a titkárság ( postán avagy személyesen).
Levelezési cím :
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozat
Postacímünk: 1406 Budapest, Pf. 26
Személyesen:
1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. fszt.2. (21 kapucsengő)
Tel: 06 1/ 3112479
Beadandó dokumentumok :
felvételi kérvény, szakmai önéletrajz, szakmai ajánlás, kitöltött jelentkezési lap
Jelentkezési lap innen letölthető
Felmerülő kérdéseikre a tagozati titkárunktól kaphatnak választ a 331-9304 telefonszámon.
A jelentkezési lap leadásának végső határideje: 2012. szeptember 24.
A további teendőkről a jelentkezők ezt követően telefonon ill. postán kapnak értesítést.
2012. szeptember 10., hétfő
HEMZŐ KÁROLY - HÓDOLAT A BAJNOKNAK
Kiállítás Hemző Károly fotóiból az olimpia évében.
Ízelítő a kiállítás képeiből:
 |
| Hemző Károly 1953-ban |
 |
| Puskás Ferenc 1955 Karácsonyán |
 |
| Zsivotzky Gyula, 1966 |
 |
| Magyarország -NSZK focimeccs, 1961 |
 |
| Gerevich Aladár, 1959 |
 |
| Gyarmaty Dezső, 1965 |
2012. augusztus 17., péntek
ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK
2012. augusztus 20-a alkalmából Magyarország köztársasági elnöke megbízásából kitüntetéseket adott át Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a tudomány és kultúra jeles hazai képviselőinek.
Kollégáinknak, Baghet Iskander fotóművésznek, Eifert János fotóművésznek és Kunkovács László Balogh Rudolf díjas fotóművész és néprakzkutatónak a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adományozta.
Az elismeréshez szívből gratulálunk, s további sikeres alkotói éveket kívánunk!
Kultura.hu
Kollégáinknak, Baghet Iskander fotóművésznek, Eifert János fotóművésznek és Kunkovács László Balogh Rudolf díjas fotóművész és néprakzkutatónak a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adományozta.
Az elismeréshez szívből gratulálunk, s további sikeres alkotói éveket kívánunk!
Kultura.hu
2012. július 5., csütörtök
SZÉKHELYVÁLTOZÁS!
Székhelyváltozás!!!
Tisztelt Kollégák!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy Egyesületünk
július 5-6-án (csütörtök, péntek) új székhelyre költözik
(1055 Bp., Falk Miksa u. 30. fsz. 2.).
Fentiek miatt az ügyfélszolgálatunk július 4-10 között szünetel.
Mind a telefon, mind az intertenszolgáltatásunk ez idő alatt akadozhat, ezért szíves türelmüket kérjük.
Megértésüket megköszönve,
tisztelettel:
Aknay János
elnök
2012. május 18., péntek
2012. évi tagdíj
A MAGYAR ALKOTÓMŰVÉSZEK ORSZÁGOS EGYESÜLETE
TAGDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZATA
1. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete rendes tagjának havi tagdíja 500.-Ft, összesen évi 6.000.-Ft, amelyet legfeljebb két részletben az Egyesület pénztárában, banki átutalással, illetve átutalási utalványon lehet befizetni.
A tag kérésére – banki átutalás vagy pénztárban történő befizetés esetén – több részletben, akár havonta is lehetséges a tagdíjfizetés.
2. Az Egyesület nyugdíjas tagjának havi tagdíja 250.-Ft, összesen évi 3.000.-Ft, melyet az 1. pontban részletezett módon lehet befizetni.
3. Az Egyesület 70 év feletti tagjának tagdíjfizetési kötelezettsége nincs.
4. Az Egyesület azon tagjai, akiknek erre módjuk van – az előző pontokban meghatározott összegek helyett – magasabb tagdíjait fizethetnek, ennek ajánlott összege havi 1.000.-Ft, összesen évente 12.000.-Ft. A befizetés az 1. pontban foglaltak szerint történhet.
5. A pártfogó tag tagdíjat az általa felajánlott összegben fizet, a tiszteletbeli tag pedig nem köteles tagdíjat fizetni.
6. A tagdíjfizetés tényét a tagkönyvben jelezni kell. Ha a tagdíj befizetése átutalással történik, az Egyesület nyilvántartása alapján a tagdíjfizetést később vezetik be a tagkönyvbe. Amennyiben a tagdíj befizetése az Egyesület pénztárában történik, azt azonnal be kell vezetni.
7. A tagdíjfizetés elmulasztása esetén – kétszeri eredménytelen (ebből legalább egy alkalommal igazolható módon történő) felszólítás után – a tagozati vezetőségek törlik a tagot az Egyesület tagjainak sorából. A vezetőségek határozata ellen az Elnökséghez lehet fellebbezéssel élni.
TAGDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZATA
1. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete rendes tagjának havi tagdíja 500.-Ft, összesen évi 6.000.-Ft, amelyet legfeljebb két részletben az Egyesület pénztárában, banki átutalással, illetve átutalási utalványon lehet befizetni.
A tag kérésére – banki átutalás vagy pénztárban történő befizetés esetén – több részletben, akár havonta is lehetséges a tagdíjfizetés.
2. Az Egyesület nyugdíjas tagjának havi tagdíja 250.-Ft, összesen évi 3.000.-Ft, melyet az 1. pontban részletezett módon lehet befizetni.
3. Az Egyesület 70 év feletti tagjának tagdíjfizetési kötelezettsége nincs.
4. Az Egyesület azon tagjai, akiknek erre módjuk van – az előző pontokban meghatározott összegek helyett – magasabb tagdíjait fizethetnek, ennek ajánlott összege havi 1.000.-Ft, összesen évente 12.000.-Ft. A befizetés az 1. pontban foglaltak szerint történhet.
5. A pártfogó tag tagdíjat az általa felajánlott összegben fizet, a tiszteletbeli tag pedig nem köteles tagdíjat fizetni.
6. A tagdíjfizetés tényét a tagkönyvben jelezni kell. Ha a tagdíj befizetése átutalással történik, az Egyesület nyilvántartása alapján a tagdíjfizetést később vezetik be a tagkönyvbe. Amennyiben a tagdíj befizetése az Egyesület pénztárában történik, azt azonnal be kell vezetni.
7. A tagdíjfizetés elmulasztása esetén – kétszeri eredménytelen (ebből legalább egy alkalommal igazolható módon történő) felszólítás után – a tagozati vezetőségek törlik a tagot az Egyesület tagjainak sorából. A vezetőségek határozata ellen az Elnökséghez lehet fellebbezéssel élni.
2012. március 29., csütörtök
DUNA - NYITOTT KÖNYV / MAI MANÓ HÁZ
Április 29-ig látogatható a Mai Manó Ház André Kertész termében a DUNA - NYITOTT KÖNYV című kiállítás, melynek keretei között fotóművészeti tagozatunk DUNAPEST kiállítása is helyt kapott, s teljes anyaga vetítés formájában megtekinthető.
A kiállításról részletesen ITT.
A kiállításról részletesen ITT.
2012. március 17., szombat
2012. március 14., szerda
SOMOGY POLGÁRAIÉRT DÍJ
A Somogy Megyei Közgyûlés 2012. január 6-án azon személyeket és kollektívákat díjazta, akik kiemelkedõ tevékenységükkel a megye fejlõdését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek.
A Somogy Megyei Közgyûlés Somogy Polgáraiért Díjat adományozott két fotóművész kollégánknak:
Baricz Katalinnak.
A lengyeltóti születésû fotómûvész gyermekkorától fotografál. A fonyódi gimnáziumban érettségizett, majd fényképész szakmunkás bizonyítványt szerzett. A Magyar Fotómûvészek Szövetségének tagja, szabadfoglalkozású fotográfus. Többek között Székely Aladár- és Balogh Rudolf-díjas, megkapta a Magyar Fotográfiai Nagydíjat s az, André Kertész-ösztöndíj tulajdonosa a Magyar Köztársaság Érdemes Mûvésze. Budapesten és Fonyódon él. A fotográfia számos mûfajában tevékenykedik; divatfotói éppoly egyéni megoldásúak, mint emberábrázoló kreatív fotográfiái vagy szociofotói. Foglalkozott fotóoktatással, tankönyveket írt és számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt Somogyban is.
Csonka Bélának.
A kaposvári születésû fotómûvész a ’60-as évek óta vesz részt országos és nemzetközi kiállításokon, ahol közel 100 díjat nyert. 1961. óta egyik szervezõje a „Barátság Hídja” Nemzetközi Fotókiállításnak. Tagja a Magyar Fotómûvészek Országos Szövetségének, és a Mûvészeti Alapnak. Artist FIAP kitüntetõ címet kapott a Nemzetközi Fotómûvészeti Szövetségtõl. 1991-ben bõvített képanyaggal megjelent második Kaposvár albuma. 2001-ben Exelense FIAP kitüntetõ címet kapott. Aktív tagja a Kaposvári Polgári Nyugdíjas Egyesületnek, melynek korábban, közel nyolc évig az elnöke volt. Az elmúlt években kiemelkedõ munkát végzett a Somogy Megyei Idõsügyi Tanácsban is.
Az elismerésükhöz szívből GRATULÁLUNK!
Forrás: http://www.somogy.hu/index.php?cid=12209
A Somogy Megyei Közgyûlés Somogy Polgáraiért Díjat adományozott két fotóművész kollégánknak:
Baricz Katalinnak.
A lengyeltóti születésû fotómûvész gyermekkorától fotografál. A fonyódi gimnáziumban érettségizett, majd fényképész szakmunkás bizonyítványt szerzett. A Magyar Fotómûvészek Szövetségének tagja, szabadfoglalkozású fotográfus. Többek között Székely Aladár- és Balogh Rudolf-díjas, megkapta a Magyar Fotográfiai Nagydíjat s az, André Kertész-ösztöndíj tulajdonosa a Magyar Köztársaság Érdemes Mûvésze. Budapesten és Fonyódon él. A fotográfia számos mûfajában tevékenykedik; divatfotói éppoly egyéni megoldásúak, mint emberábrázoló kreatív fotográfiái vagy szociofotói. Foglalkozott fotóoktatással, tankönyveket írt és számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt Somogyban is.
Csonka Bélának.
A kaposvári születésû fotómûvész a ’60-as évek óta vesz részt országos és nemzetközi kiállításokon, ahol közel 100 díjat nyert. 1961. óta egyik szervezõje a „Barátság Hídja” Nemzetközi Fotókiállításnak. Tagja a Magyar Fotómûvészek Országos Szövetségének, és a Mûvészeti Alapnak. Artist FIAP kitüntetõ címet kapott a Nemzetközi Fotómûvészeti Szövetségtõl. 1991-ben bõvített képanyaggal megjelent második Kaposvár albuma. 2001-ben Exelense FIAP kitüntetõ címet kapott. Aktív tagja a Kaposvári Polgári Nyugdíjas Egyesületnek, melynek korábban, közel nyolc évig az elnöke volt. Az elmúlt években kiemelkedõ munkát végzett a Somogy Megyei Idõsügyi Tanácsban is.
Az elismerésükhöz szívből GRATULÁLUNK!
Forrás: http://www.somogy.hu/index.php?cid=12209
2012. március 9., péntek
GERGELY SÁNDOR 1942 - 2012
w.jpg) |
| Gergely Sándor : Asszonysorsok ( 1980 ) |
Hosszas betegség után, 2012. február 29-én elhunyt
Gergely Sándor fotóművész
a természet szerelmese, megszállott fotósa, az igaz jó barát.
Élt 70 évet.
Szeretettel emlékezünk rá.
2012. március 2., péntek
2012. február 24., péntek
2012. február 14., kedd
WORLD PRESS PHOTO PÁLYÁZAT NYERTESEI
A World Press pályázat képei mindig elgondolkodtató összegzését kínálják az előző évnek, így van ez idén is, 55. alkalommal. Milyen is volt 2011 – sajtófotós szemmel? A 124 ország 5247 profi sajtófotósának 101.254 képéből kiválasztott kategóriagyőztes fotók valamint az év sajtófotója, Samuel Aranda spanyol fotóriporter megindító képe a korábbi évek díjazottjaihoz képest jelentős szemléletbeli változást mutat.
Forrás: http://www.worldpressphoto.org/
Cikk : Fotoklikk
Galéria: http://www.fotoklikk.hu/galeria/2011-world-press-fotopalyazat-dijnyertes-kepei?image_size=large&selected=164704
Nyertes képek ITT !
Forrás: http://www.worldpressphoto.org/
Cikk : Fotoklikk
Galéria: http://www.fotoklikk.hu/galeria/2011-world-press-fotopalyazat-dijnyertes-kepei?image_size=large&selected=164704
Nyertes képek ITT !
2012. január 27., péntek
SAJTÓFOTÓ 2011
A 2012. január 6-án zárult nyílt pályázatra, 13 kategóriában, a 2011. január 1. és 2011. december 31. között készült képeket lehetett beküldeni. A társadalomábrázolás dokumentarista fotográfia kategóriába beadható volt olyan pályamű is, amely több éven keresztül készült.
A beérkezett pályaművek kategóriánkénti megoszlásában az elmúlt évekhez képest nem történt alapvető változás. Érdekesség, hogy a legtöbb felvétel 688 db a Természet és tudomány egyedi kategóriában érkezett és ez jelentősen meghaladta a tavalyi évi darabszámot. Ugyancsak sok kép érkezett az Emberábrázolás-portré egyedi kategóriában (551), a Sport egyedi kategóriában (393 db), a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategóriában (304 db) és a Bulvár, humor, zsáner kategóriában (306 db). Arányaiban kevesebb kép érkezett be a Művészet egyedi és sorozat kategóriában.
A Sajtófotó Pályázat 2011 zsűrizésére 2012. január 20. - 22. között került sor a MÚOSZ székházában, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan a zsűrizés nyilvános volt és azt bárki figyelemmel kísérhette a Fotoklikk internetes portálon is.
Az öttagú zsűri elnöke: Tony Hicks,az AP európai és afrikai fotószerkesztője
A zsűri külföldi tagjai: Marán Pauer publicista, fotótörténész, a Pozsonyi Jogi Egyetem média fakultásának vezetője, Radu Sigheti, a Reuters romániai vezető fotóriportere
Magyar tagok: Szalmás Péter,a Népszava képszerkesztője és Virágvölgyi István, az MTI fotószerkesztőségének vezetője.
A 2011-es Sajtófotó Pályázat díjazott képei megtekinthetőek ITT a Magyar Sajtótotó Portál-on.
2012. január 16., hétfő
ELHUNYT FARKAS ANTAL JAMA
Életének 52. évében váratlanul elhunyt Farkas Antal Jama
Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Arany Rajzszög-díjas grafikusművész.
Temetésére 2012. január 21-én, 11 órakor Kecskeméti Köztemetőben kerül sor.
Emlékét megőrizzük!
FARKAS Antal Jama
Tanulmányait Kecskeméten, a Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte el, Budapesten, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol 1978-ban érettségizett. Egy évig áruházi dekoratőr, majd a Petőfi Nyomda dolgozója, 1980-tól végigmássza a „ranglétrát” a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében, a fázisrajzolástól a háttértervezésig, közben sorkatona. 1985-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskola Alapképző Intézetébe, ahol grafika helyett a fotó és a választott tipográfia szakra járt (miközben soha nem akart fotóval foglalkozni). 1989-ben kitüntetéses diplomát kap a Tervezőképző Intézetben, 1991-ben dicséretes diplomát a Mesterképző Intézetben.
1987-ben készíti első Cèzanne-képét, amely meghatározza további pályáját. Munkásságának gerincét immár klasszikus festők (Modigliani, Mondrian, Picasso stb.), valamint magyar alkotók műveinek újraértelmezése képezi. Az általa dimenziójátéknak nevezett módszert így írja le: „az eredetileg háromdimenziós látványt valamelyik mester két dimenzióban leképezte, majd én a csendéletet három dimenzióban elkészítem, és a reklámfotó megvilágítási követelményei szerint lefényképezem, tehát újra kétdimenziós látványt hozok létre, amelyben a többszörös dimenzióváltás egyszerre van jelen, legalábbis szándékaim szerint.”
Önálló tárlatai: Lamberg Kastély (Mór, 1991); Erdei Ferenc Művelődési Központ (Kecskemét,1993); MFM, valamint a Kodály és Bolyai iskolákban (Kecskemét,1998); Brüsszel és Tölgyfa Galéria (Bp., 1999); Milánó, Székesfehérvár, Várpalota (2001); Erdei Ferenc M. K. és Katona József Színház (Kecskemét, 2002); Nekem 8 Galéria, Kecskemét és Halas Galéria, Kiskunhalas (2003); Soave, Olaszország és Matáv Székház (2004). Ezen kívül számos csoportos kiállítás hazánkban és külföldön. Ezek egyikén, New Yorkban elismerő oklevelet kapott Cornell Capától.
1991-ben elnyerte a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat, valamint 2001-ben a Hungart ösztöndíját. Egyéb díjai közül: Alkalmazott fotó kategória díj (1991); Hasselblad-pályázat III. díja (1999); Westel fotópályázat I. díj (2001); Arany Rajzszög-díj (2004) MAOE Alkotói ösztöndíj (2008).
2002-ben Balogh Rudolf-díjjal ismerték el munkásságát.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége 1995-ben vette fel soraiba. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is.
Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Arany Rajzszög-díjas grafikusművész.
Temetésére 2012. január 21-én, 11 órakor Kecskeméti Köztemetőben kerül sor.
Emlékét megőrizzük!
FARKAS Antal Jama
Tanulmányait Kecskeméten, a Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte el, Budapesten, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol 1978-ban érettségizett. Egy évig áruházi dekoratőr, majd a Petőfi Nyomda dolgozója, 1980-tól végigmássza a „ranglétrát” a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében, a fázisrajzolástól a háttértervezésig, közben sorkatona. 1985-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskola Alapképző Intézetébe, ahol grafika helyett a fotó és a választott tipográfia szakra járt (miközben soha nem akart fotóval foglalkozni). 1989-ben kitüntetéses diplomát kap a Tervezőképző Intézetben, 1991-ben dicséretes diplomát a Mesterképző Intézetben.
1987-ben készíti első Cèzanne-képét, amely meghatározza további pályáját. Munkásságának gerincét immár klasszikus festők (Modigliani, Mondrian, Picasso stb.), valamint magyar alkotók műveinek újraértelmezése képezi. Az általa dimenziójátéknak nevezett módszert így írja le: „az eredetileg háromdimenziós látványt valamelyik mester két dimenzióban leképezte, majd én a csendéletet három dimenzióban elkészítem, és a reklámfotó megvilágítási követelményei szerint lefényképezem, tehát újra kétdimenziós látványt hozok létre, amelyben a többszörös dimenzióváltás egyszerre van jelen, legalábbis szándékaim szerint.”
Önálló tárlatai: Lamberg Kastély (Mór, 1991); Erdei Ferenc Művelődési Központ (Kecskemét,1993); MFM, valamint a Kodály és Bolyai iskolákban (Kecskemét,1998); Brüsszel és Tölgyfa Galéria (Bp., 1999); Milánó, Székesfehérvár, Várpalota (2001); Erdei Ferenc M. K. és Katona József Színház (Kecskemét, 2002); Nekem 8 Galéria, Kecskemét és Halas Galéria, Kiskunhalas (2003); Soave, Olaszország és Matáv Székház (2004). Ezen kívül számos csoportos kiállítás hazánkban és külföldön. Ezek egyikén, New Yorkban elismerő oklevelet kapott Cornell Capától.
1991-ben elnyerte a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat, valamint 2001-ben a Hungart ösztöndíját. Egyéb díjai közül: Alkalmazott fotó kategória díj (1991); Hasselblad-pályázat III. díja (1999); Westel fotópályázat I. díj (2001); Arany Rajzszög-díj (2004) MAOE Alkotói ösztöndíj (2008).
2002-ben Balogh Rudolf-díjjal ismerték el munkásságát.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége 1995-ben vette fel soraiba. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is.
2012. január 9., hétfő
ÉLETMŰDÍJAK 2011
FEJÉR ZOLTÁN és NAGY LAJOS fotóművészeket a Magyar Fotóművészek Szövetsége 2011-ben életműdíjban részesítette.
GRATULÁLUNK!!!
GRATULÁLUNK!!!
2011. december 13., kedd
TAGFELVÉTEL 2011
A Fotóművészeti Tagfelvételi Bizottság a beérkezett fotóművész jelentkezők kérelmeit elbírálta.
A 2011-es évben,
a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének
Fotóművészeti Tagozatára, 2 jelentkező nyert felvételt:
Kerekes Zsuzsa és Láng - Miticzky András
GRATULÁLUNK !!!
A 2011-es évben,
a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének
Fotóművészeti Tagozatára, 2 jelentkező nyert felvételt:
Kerekes Zsuzsa és Láng - Miticzky András
GRATULÁLUNK !!!
2011. december 9., péntek
ARANYKAZETTA ÉLETMŰDÍJ 2011
2010 TÁM LÁSZLÓ
2009 NAGY LAJOS
2008 TARCZAI BÉLA
2007 TILLAI ERNŐ
2006 CSÁK MIKLÓS
2005 CHOCHOL KÁROLY
2011. december 7., szerda
HUNGART ÖSZTÖNDÍJASOK KIÁLLÍTÁSA
A HUNGART EGYESÜLET 2010. ÉVI ÖSZTÖNDÍJAS MŰVÉSZEINEK KIÁLLÍTÁSA
MEGTEKINTHETŐ DECEMBER 18-IG , NAPONTA 10-18 ÓRÁIG
A MAGYAR ALKOTÓMŰVÉSZEK HÁZÁBAN, 1146 BP. OLOF PALME SÉTÁNY 1.
HUNGART ÖSZTÖNDÍJAS FOTÓMŰVÉSZEK:
KOVÁCS MELINDA 1999.
BALLA ANDRÁS 2000.
CSÍKVÁRI PÉTER 2000.
BOZSÓ ANDRÁS 2001.
VANCSÓ ZOLTÁN 2001.
FARKAS ANTAL 2002.
TÓTH GYÖRGY 2002.
ILLÉS BARNA 2003.
GULYÁS MIKLÓS 2003.
MOLNÁR ZOLTÁN 2004.
TASNÁDI LÁSZLÓ 2004.
GÁTI GYÖRGY 2005.
GÁRDI BALÁZS 2005.
KONCZ ZSUZSA 2006.
TURAY BALÁZS 2006.
CSÁK MIKLÓS 2007.
BÁNKUTI ANDRÁS 2007.
TÓTH JÓZSEF 2008.
MÁTÉ BENCE 2008.
KRESZ ALBERT 2009.
PAPP ELEK 2009.
DR. KOCSIS ISTVÁN TAMÁS 2010.
BENKŐ IMRE 2010.
HERBST RUDOLF 2011.
S.FARAGÓ GYÖNGYI 2011.
DOZVALD JÁNOS 2012.
2011. december 6., kedd
2011. december 3., szombat
MEGNYÍLT! ÉDESKETTES / KIÁLLÍTÁS
Dozvald János ide nem vágó megnyitó gondolatai elolvashatóak ITT.
Tudósítás a kiállításról a Kultúra.hu oldalán
2011. november 25., péntek
2011. november 24., csütörtök
MI LESZ A FOTÓSOKKAL?
Egy figyelemre méltó cikk mindenkinek aki a minőségi fotográfia iránt érdeklődik:
Mi lesz a fotósokkal?
Mi lesz a fotósokkal?
2011. november 19., szombat
ANDRÉ KERTÉSZ KEREKASZTAL
eMeNeM Szabadegyetem – kis előadások nagy beszélgetéssel André Kertészről
a Magyar Nemzeti Múzeumban
2011. november 23. 16 óra
Korniss Péter fotográfus, Szilágyi Lenke fotográfus, Szarka Klára fotótörténész, Bánkuti András fotóművész, fotóriporter
a Magyar Nemzeti Múzeumban
2011. november 23. 16 óra
A Kertész-örökség: kerekasztal-beszélgetés a nyolcvanas évek egykori pályakezdőivel.
Korniss Péter fotográfus, Szilágyi Lenke fotográfus, Szarka Klára fotótörténész, Bánkuti András fotóművész, fotóriporter
2011. november 13., vasárnap
LISZT 200 / Megnyitó
Geiger György megnyitó beszéde
Amíg kiállítások lesznek – és nem úgy néz ki, hogy ezt bármi is veszélyeztetné – addig a megnyitás ceremóniája is létezni fog - gondolom. Pedig nem igazán létfontosságú. Az operák elé is szinte előírás a megnyitás, az operanyitány, de ettől még jó néhány remek opera született nyitánytalanul.
De ha már itt állok, próbálkozom.
Az elmúlt napokban átgondoltam, hogy hányféle megnyitást hallottam már, hátha valamelyik példaadó lehet számomra. Végletes leegyszerűsítéssel három jól megkülönböztethető csoportig jutottam.
Kezdem a legextrémebbel. A felkért személy megjelenik a színen - keresetten gyűrött utcai ruhában - majd jelentőségteljes nyegleséggel bejelenti, hogy a kiállítást ezennel megnyitom…. és elvonul … Hát – ha úgy vesszük, a feladat szigorúan vett érdemi része végrehajtást nyert. Sőt! Ebben a közegben az „ezennel” időhatározó már szinte fecsegésnek tűnik. Azonban a megjelentek értetlenül fogadják, hiányérzetük van – méltán, és sokan sértve érzik magukat.
Ezt a megoldást nem választanám. Nem szeretnék tiszteletlen lenni felkérőmmel Tóth József, Füles mesterrel szemben, mert Őt sok minden miatt tisztelem és három hanglemezem borítójának tervezőjeként pedig hálával is tartozom neki.
A második csoportot úgy jellemezhetem, mint az imént említett megnyitó - típusnak pontosan az ellenkezőjét. Ebben az esetben az előadó élete fő műveként kezeli a rá bízott feladatot, mely próbára teszi a hallgatóság – szószerinti – állóképességét, mert a szöveg maratoni hosszúságú, az ülőhelyek száma pedig általában kevés. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az idő előre haladtával nő a figyelmetlenség és ezzel egyenes arányban az alapzaj is. Így az előadás azon része, melyből maga a művész is megtudná végre, hogy milyen sugallatok hatására készítette művét és mi az eszmei mondanivalója az elkészült alkotásoknak, az már az érthetetlenség és érdektelenség homályába vész.
Jól drukkoltak. Bár itt az ülőhelyek számával nem lenne gond, ezt a megoldást még sem választom.
Ne higgyék azonban, hogy jó megnyitót még nem hallottam. Sőt! Valószínű, hogy ezek voltak többségben. Ekkor jól érzékelhető a harmónia a bemutatandó anyag és az elhangzó szöveg között. Az utcáról beesett érdeklődő számára is érthető, de a szakma is talál benne érdekes megközelítéseket és informatív utalásokat. És még valami. Figyelembe veszi és jó arányérzékkel egyensúlyt teremt a jelenlevők művészetek iránti éhsége és a büféasztalról szállingózó illatok ingerelte emberi gyöngeség között.
Nos, ez az ideális feladatmegoldás vonzó, sőt valószínűleg ezt kellene követnem. De ez sem fog menni. Sok mindennel indokolhatnám ezt, de csak a végeredményt mondom. Ehhez nem vagyok elég felkészült. Trombitásként viszont az vagyok és mint ilyen, más lesz ez a megnyitó, mint az eddig felsoroltak. Tehát - „megnyitás másként”.
Már sokszor megesett pályafutásom során, hogy nyilvánosan Rádióban, TV-ben nyilatkoznom kellett. Ilyenkor ¬- bár nem kérték – szinte mindig magammal vittem a hangszeremet. Megnyugtatott a jelenléte és ha úgy adódott, meg is szólaltattam. Ennek általában örültek a riporterek is, mert így a már jó előre előkészített kérdések közül a leggyöngébbeket a hozzájuk tartozó esetlen válaszokkal együtt - a műsoridő szorítása miatt ki lehetett hagyni. Így vagyok ezzel most is. Ki szeretném hagyni az esetlen mondatokat és itt van a hangszerem is. Készenléti állapotban, csőre töltve. Azért mondom így, mert a trombita most a szimbolikus színpadi puska szerepét tölti be, amely ha színen van, el kell hogy dördüljön. Nem tudom öröm – e ez Önöknek, de ez a fegyver többlövetű. Mindjárt ki is próbálom, de ne fogják be a fülüket mert a dördülés is szimbolikus.
Nagyon ide kívánkozik Muszorszkij - Ravel „Egy kiállítás képei” című műve, melynek bevezető tételében, a „Promenádban” egy szál trombita hangja hívja sétára a kiállításra érkezőket.
Kérem kövessenek.
Megérkeztünk – végre.
E kiállítás Füles mester ötlete volt. Itt a Gaál Imre Galériában fogalmazódott meg benne. A „Tehéntúró és testvérei” címmel tartott vetített képes előadást melyhez korai reklámplakátjai adták az apropót. Az előadás kezdete előtt, hangulatos zongorajátékával szórakoztatta a gyülekező vendégeket. Nem volt előtte kotta. Nem is ismeri. Ezt Ő maga mondta, ám játékát hallva nem igen hihetem. De akár hogy is van, sokkal jobb ez így, mintha ismerné a kottát de nem tudna zongorázni. Szóval játék közben kotta helyett a zongorát olvasgatta. BECHSTEIN. Ez volt – ez van – ráírva. Erről eszébe jutott, hogy ez a hangszergyár támogatta Lisztet évente egy- egy zongorával. Meg az is eszébe jutott, hogy Liszt év van. 200 éve született Doborjánban. Továbbá adva van lehetőségként ez a szép kiállító terem. Mindezen tudásokat puzzle – ként összerakva kijött, hogy: fotókiállítás Erzsébeten, a Gaál Imre Galériában. Megkeresett művészeket, akiktől azt kérte, hogy ízlésük és szakterületük szerint – megkötések nélkül – készítsenek fotókat a zongoráról, melyeket e kiállításon bemutatni óhajtanak. És itt belép a történetbe a játékosság is mely Füles mester egész életét végig kíséri. Nem akárkiket kért fel (és itt ne minőségi kiválasztásra gondoljanak, az evidencia) hanem azon szerencséseket, akiknek neveik kezdőbetűit összeolvasva kiadják Liszt Ferenc nevét (minő szerencse, „T ” betű is van benne, így saját magát is felkérhette.) A kiállító művészek nevei elhangzottak már, de megismétlem – Liszt Ferenc sorrendbe – ezúttal keresztnevek nélkül.
LEHOTKA
IZÁPI
SZENTIVÁNI
TÓTH
FARAGÓ
EIFERT
RÓZSA
EIFERT
NAGY
CHOCHOL
Úgy gondolom, Lisztről beszélve már éppen itt van az ideje egy zenei illusztrációnak. Ő nagyon szerette a trombitát, sűrűn és hatásosan foglalkoztatta is zenekari darabjaiban, de igazi szólódarabot nem írt. Ám mégsem vagyok gondban emiatt, nem úgy mint 1995-ben mikor is Jancsó Miklós felkért, hogy a Költészet Napja alkalmából a Budapest Sportcsarnokban az általa rendezett nagyszabású ünnepségen játsszam egy szólót. Akkor sokat hezitáltam. Végül Liszt: „Tasso” című szimfonikus költeményéből választottam egy heroikus részletet, melyben a trombita viszi a prímet. Torquato Tasso a XVI. századi Itália Európa hírű nemzeti költője volt, ezért jól odaillett. Most pedig, mert Liszt írta, így jól ideillik.
Nem kritikaként de megjegyezném, hogy az olasz témájú műhöz Liszt – hallhatták - meglehetősen veretes, magyar gyökerű témát választott.
Visszatérve a kiállított képekre, ahogy a meghívón is olvashattuk, egy variáció sorozatot látunk. A téma itt hever a parketten némán, méltóságteljesen, a variációk pedig ott sorakoznak a falakon fegyelmezetten, talányosan. Magas színvonalú, ám nagyon különböző megfogalmazások. Vannak, akik a hangszer testéből indulnak ki, de az átlag szemlélő számára észrevehetetlen „belső szerveket” favorizálják. Mások pedig a láthatatlant, a hangszer lelkét keresik és varázsolják elénk. Így a variációk egyike – másika már nem könnyen vezethető vissza magára a témára. Ám így van ez más területeken is, ahol a variációs forma jelen van Például a zenében és ha kicsit elvonatkoztatunk a köznapi életben is. Mindkettőre szeretnék egy-egy példát mutatni.
Kezdem az utóbbival. Hétköznapi életkép valahol, valamikor. A téma mindig egyszerű, ez esetben is. A párttitkárt megharapja egy csacsi-szamár. Innen indul a hírvariáció. Pár házzal odébb már úgy tudják, hogy a párttitkárt megharapta a csacsi-szamár, de teljesen érthetetlen, mert meg volt kötve. A következőben már bizonytalanok abban, hogy ki volt megkötve és ki kit harapott meg. A harmadik variációban már tudni vélik, hogy a párttitkár volt megkötve és a csacsi-szamár csak kioldozni akarta, s mert ebben nem volt nagy gyakorlata, kicsit megharapdálta. A következő helyen már fölmerült a kérdés, vajon ki köthette meg a párttitkárt? – hála istennek! És így fokozódik ez …. a falu végéig.
Ezt most nem folytatom, mert amíg írtam és vissza – vissza olvastam, két dologra jöttem rá. Egyrészt hogy amit eddig hétköznapi variációként kezeltem az nem más, mint a pletyka - latinul. Másrészt pedig – és ezt most a „szkeptikusoknak” üzenem – hogy igenis volt rendszerváltás 1989-ben. Ugyanis „A” párttitkár csak a 22 évvel ezelőtti időkben haraphatott, igaz akkor nagyot. Manapság már csak „egy” párttitkár haraphat – lehet kisebbet - de ennek esélye legalább hatszoros.
Én jeleztem Önöknek, hogy más lesz ez a megnyitó, de hogy ennyire, azt én magam sem gondoltam volna.
De most, hogy a névelők segítségével sikerült helyreraknom a történelmet, jöjjön végre a megígért zenei példám. Georg Friedrich Handel „Aria, változatokkal” című csemballóra írt darabjából elsőként a témát játszom el :
J Á T É K (Handel téma)
Most az 1. variáció következik melyben még könnyen felismerhető a téma
J Á T É K (Handel 1. variáció)
Most pedig rögtön az ötödik, a faluvégi variációt játszom el, amire a csacsi-szamarasban már nem volt szavam. Itt már csak a harmónia azonosság emlékeztet a témára
J Á T É K (Handel 5. variáció)
Visszatérve a képekre azt kell mondjam, hogy hiányérzetem van. Ezt nem negatív megjegyzésnek szántam. Sőt. Éppen ezek a kitűnő képek keltettek kíváncsiságot továbbiak iránt. Ám tudom, hogy ennek egyszerű, prózai akadája van. A mesternek rövid a neve. Liszt Ferenc. Bezzeg ha Nyikoláj Andrejevics Rimszkij Korszakov orosz zeneszerző jutott volna eszébe Füles Mesternek e kiállítás kapcsán – akinek nem mellesleg Liszt volt a példaképe akkor a teljes MAOE fotóművész tagozatot felkérhette volna…. Eddig a feltételes mód. Ám ha már szóba hoztam az orosz mestert, megemlítem – és ez a zsákból kibújt szög tipikus esete, hogy Ő írta a rendkívül virtuóz „ Dongó” című darabot csellóra, amit én elég jól tudok és most – utolsó durranásként - el szeretném játszani Önöknek – trombitán.
Az én olvasatomban ez a dongó a túlhajszoltságtól, de inkább az ablaküveggel való váratlan találkozás következtében nagyot koppan, aztán elhallgat.
Hát így teszek most én is. Elhallgatok, ám ha lehet, koppanás nélkül.
Köszönöm hogy meghallgattak.
Dozvald János beszámolója a megnyitóról.
Amíg kiállítások lesznek – és nem úgy néz ki, hogy ezt bármi is veszélyeztetné – addig a megnyitás ceremóniája is létezni fog - gondolom. Pedig nem igazán létfontosságú. Az operák elé is szinte előírás a megnyitás, az operanyitány, de ettől még jó néhány remek opera született nyitánytalanul.
De ha már itt állok, próbálkozom.
Az elmúlt napokban átgondoltam, hogy hányféle megnyitást hallottam már, hátha valamelyik példaadó lehet számomra. Végletes leegyszerűsítéssel három jól megkülönböztethető csoportig jutottam.
Kezdem a legextrémebbel. A felkért személy megjelenik a színen - keresetten gyűrött utcai ruhában - majd jelentőségteljes nyegleséggel bejelenti, hogy a kiállítást ezennel megnyitom…. és elvonul … Hát – ha úgy vesszük, a feladat szigorúan vett érdemi része végrehajtást nyert. Sőt! Ebben a közegben az „ezennel” időhatározó már szinte fecsegésnek tűnik. Azonban a megjelentek értetlenül fogadják, hiányérzetük van – méltán, és sokan sértve érzik magukat.
Ezt a megoldást nem választanám. Nem szeretnék tiszteletlen lenni felkérőmmel Tóth József, Füles mesterrel szemben, mert Őt sok minden miatt tisztelem és három hanglemezem borítójának tervezőjeként pedig hálával is tartozom neki.
A második csoportot úgy jellemezhetem, mint az imént említett megnyitó - típusnak pontosan az ellenkezőjét. Ebben az esetben az előadó élete fő műveként kezeli a rá bízott feladatot, mely próbára teszi a hallgatóság – szószerinti – állóképességét, mert a szöveg maratoni hosszúságú, az ülőhelyek száma pedig általában kevés. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az idő előre haladtával nő a figyelmetlenség és ezzel egyenes arányban az alapzaj is. Így az előadás azon része, melyből maga a művész is megtudná végre, hogy milyen sugallatok hatására készítette művét és mi az eszmei mondanivalója az elkészült alkotásoknak, az már az érthetetlenség és érdektelenség homályába vész.
Jól drukkoltak. Bár itt az ülőhelyek számával nem lenne gond, ezt a megoldást még sem választom.
Ne higgyék azonban, hogy jó megnyitót még nem hallottam. Sőt! Valószínű, hogy ezek voltak többségben. Ekkor jól érzékelhető a harmónia a bemutatandó anyag és az elhangzó szöveg között. Az utcáról beesett érdeklődő számára is érthető, de a szakma is talál benne érdekes megközelítéseket és informatív utalásokat. És még valami. Figyelembe veszi és jó arányérzékkel egyensúlyt teremt a jelenlevők művészetek iránti éhsége és a büféasztalról szállingózó illatok ingerelte emberi gyöngeség között.
Már sokszor megesett pályafutásom során, hogy nyilvánosan Rádióban, TV-ben nyilatkoznom kellett. Ilyenkor ¬- bár nem kérték – szinte mindig magammal vittem a hangszeremet. Megnyugtatott a jelenléte és ha úgy adódott, meg is szólaltattam. Ennek általában örültek a riporterek is, mert így a már jó előre előkészített kérdések közül a leggyöngébbeket a hozzájuk tartozó esetlen válaszokkal együtt - a műsoridő szorítása miatt ki lehetett hagyni. Így vagyok ezzel most is. Ki szeretném hagyni az esetlen mondatokat és itt van a hangszerem is. Készenléti állapotban, csőre töltve. Azért mondom így, mert a trombita most a szimbolikus színpadi puska szerepét tölti be, amely ha színen van, el kell hogy dördüljön. Nem tudom öröm – e ez Önöknek, de ez a fegyver többlövetű. Mindjárt ki is próbálom, de ne fogják be a fülüket mert a dördülés is szimbolikus.
Nagyon ide kívánkozik Muszorszkij - Ravel „Egy kiállítás képei” című műve, melynek bevezető tételében, a „Promenádban” egy szál trombita hangja hívja sétára a kiállításra érkezőket.
Kérem kövessenek.
Megérkeztünk – végre.
E kiállítás Füles mester ötlete volt. Itt a Gaál Imre Galériában fogalmazódott meg benne. A „Tehéntúró és testvérei” címmel tartott vetített képes előadást melyhez korai reklámplakátjai adták az apropót. Az előadás kezdete előtt, hangulatos zongorajátékával szórakoztatta a gyülekező vendégeket. Nem volt előtte kotta. Nem is ismeri. Ezt Ő maga mondta, ám játékát hallva nem igen hihetem. De akár hogy is van, sokkal jobb ez így, mintha ismerné a kottát de nem tudna zongorázni. Szóval játék közben kotta helyett a zongorát olvasgatta. BECHSTEIN. Ez volt – ez van – ráírva. Erről eszébe jutott, hogy ez a hangszergyár támogatta Lisztet évente egy- egy zongorával. Meg az is eszébe jutott, hogy Liszt év van. 200 éve született Doborjánban. Továbbá adva van lehetőségként ez a szép kiállító terem. Mindezen tudásokat puzzle – ként összerakva kijött, hogy: fotókiállítás Erzsébeten, a Gaál Imre Galériában. Megkeresett művészeket, akiktől azt kérte, hogy ízlésük és szakterületük szerint – megkötések nélkül – készítsenek fotókat a zongoráról, melyeket e kiállításon bemutatni óhajtanak. És itt belép a történetbe a játékosság is mely Füles mester egész életét végig kíséri. Nem akárkiket kért fel (és itt ne minőségi kiválasztásra gondoljanak, az evidencia) hanem azon szerencséseket, akiknek neveik kezdőbetűit összeolvasva kiadják Liszt Ferenc nevét (minő szerencse, „T ” betű is van benne, így saját magát is felkérhette.) A kiállító művészek nevei elhangzottak már, de megismétlem – Liszt Ferenc sorrendbe – ezúttal keresztnevek nélkül.
LEHOTKA
IZÁPI
SZENTIVÁNI
TÓTH
FARAGÓ
EIFERT
RÓZSA
EIFERT
NAGY
CHOCHOL
Úgy gondolom, Lisztről beszélve már éppen itt van az ideje egy zenei illusztrációnak. Ő nagyon szerette a trombitát, sűrűn és hatásosan foglalkoztatta is zenekari darabjaiban, de igazi szólódarabot nem írt. Ám mégsem vagyok gondban emiatt, nem úgy mint 1995-ben mikor is Jancsó Miklós felkért, hogy a Költészet Napja alkalmából a Budapest Sportcsarnokban az általa rendezett nagyszabású ünnepségen játsszam egy szólót. Akkor sokat hezitáltam. Végül Liszt: „Tasso” című szimfonikus költeményéből választottam egy heroikus részletet, melyben a trombita viszi a prímet. Torquato Tasso a XVI. századi Itália Európa hírű nemzeti költője volt, ezért jól odaillett. Most pedig, mert Liszt írta, így jól ideillik.
Nem kritikaként de megjegyezném, hogy az olasz témájú műhöz Liszt – hallhatták - meglehetősen veretes, magyar gyökerű témát választott.
Visszatérve a kiállított képekre, ahogy a meghívón is olvashattuk, egy variáció sorozatot látunk. A téma itt hever a parketten némán, méltóságteljesen, a variációk pedig ott sorakoznak a falakon fegyelmezetten, talányosan. Magas színvonalú, ám nagyon különböző megfogalmazások. Vannak, akik a hangszer testéből indulnak ki, de az átlag szemlélő számára észrevehetetlen „belső szerveket” favorizálják. Mások pedig a láthatatlant, a hangszer lelkét keresik és varázsolják elénk. Így a variációk egyike – másika már nem könnyen vezethető vissza magára a témára. Ám így van ez más területeken is, ahol a variációs forma jelen van Például a zenében és ha kicsit elvonatkoztatunk a köznapi életben is. Mindkettőre szeretnék egy-egy példát mutatni.
Kezdem az utóbbival. Hétköznapi életkép valahol, valamikor. A téma mindig egyszerű, ez esetben is. A párttitkárt megharapja egy csacsi-szamár. Innen indul a hírvariáció. Pár házzal odébb már úgy tudják, hogy a párttitkárt megharapta a csacsi-szamár, de teljesen érthetetlen, mert meg volt kötve. A következőben már bizonytalanok abban, hogy ki volt megkötve és ki kit harapott meg. A harmadik variációban már tudni vélik, hogy a párttitkár volt megkötve és a csacsi-szamár csak kioldozni akarta, s mert ebben nem volt nagy gyakorlata, kicsit megharapdálta. A következő helyen már fölmerült a kérdés, vajon ki köthette meg a párttitkárt? – hála istennek! És így fokozódik ez …. a falu végéig.
Ezt most nem folytatom, mert amíg írtam és vissza – vissza olvastam, két dologra jöttem rá. Egyrészt hogy amit eddig hétköznapi variációként kezeltem az nem más, mint a pletyka - latinul. Másrészt pedig – és ezt most a „szkeptikusoknak” üzenem – hogy igenis volt rendszerváltás 1989-ben. Ugyanis „A” párttitkár csak a 22 évvel ezelőtti időkben haraphatott, igaz akkor nagyot. Manapság már csak „egy” párttitkár haraphat – lehet kisebbet - de ennek esélye legalább hatszoros.
Én jeleztem Önöknek, hogy más lesz ez a megnyitó, de hogy ennyire, azt én magam sem gondoltam volna.
De most, hogy a névelők segítségével sikerült helyreraknom a történelmet, jöjjön végre a megígért zenei példám. Georg Friedrich Handel „Aria, változatokkal” című csemballóra írt darabjából elsőként a témát játszom el :
J Á T É K (Handel téma)
Most az 1. variáció következik melyben még könnyen felismerhető a téma
J Á T É K (Handel 1. variáció)
Most pedig rögtön az ötödik, a faluvégi variációt játszom el, amire a csacsi-szamarasban már nem volt szavam. Itt már csak a harmónia azonosság emlékeztet a témára
J Á T É K (Handel 5. variáció)
Visszatérve a képekre azt kell mondjam, hogy hiányérzetem van. Ezt nem negatív megjegyzésnek szántam. Sőt. Éppen ezek a kitűnő képek keltettek kíváncsiságot továbbiak iránt. Ám tudom, hogy ennek egyszerű, prózai akadája van. A mesternek rövid a neve. Liszt Ferenc. Bezzeg ha Nyikoláj Andrejevics Rimszkij Korszakov orosz zeneszerző jutott volna eszébe Füles Mesternek e kiállítás kapcsán – akinek nem mellesleg Liszt volt a példaképe akkor a teljes MAOE fotóművész tagozatot felkérhette volna…. Eddig a feltételes mód. Ám ha már szóba hoztam az orosz mestert, megemlítem – és ez a zsákból kibújt szög tipikus esete, hogy Ő írta a rendkívül virtuóz „ Dongó” című darabot csellóra, amit én elég jól tudok és most – utolsó durranásként - el szeretném játszani Önöknek – trombitán.
Az én olvasatomban ez a dongó a túlhajszoltságtól, de inkább az ablaküveggel való váratlan találkozás következtében nagyot koppan, aztán elhallgat.
Hát így teszek most én is. Elhallgatok, ám ha lehet, koppanás nélkül.
Köszönöm hogy meghallgattak.
Dozvald János beszámolója a megnyitóról.
2011. október 26., szerda
2011. október 21., péntek
TAGFELVÉTEL 2011
2011-es tagfelvételünk jelentkezési lapjainak beadási határideje október 24-én hétfőn lejár!
Részletek még ITT megtalálhatók!
Részletek még ITT megtalálhatók!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)