2012. január 16., hétfő

ELHUNYT FARKAS ANTAL JAMA

Életének 52. évében váratlanul elhunyt Farkas Antal Jama
Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Arany Rajzszög-díjas grafikusművész.
Temetésére 2012. január 21-én, 11 órakor Kecskeméti Köztemetőben kerül sor.
Emlékét megőrizzük!


FARKAS Antal Jama

Tanulmányait Kecskeméten, a Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte el, Budapesten, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol 1978-ban érettségizett. Egy évig áruházi dekoratőr, majd a Petőfi Nyomda dolgozója, 1980-tól végigmássza a „ranglétrát” a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében, a fázisrajzolástól a háttértervezésig, közben sorkatona. 1985-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskola Alapképző Intézetébe, ahol grafika helyett a fotó és a választott tipográfia szakra járt (miközben soha nem akart fotóval foglalkozni). 1989-ben kitüntetéses diplomát kap a Tervezőképző Intézetben, 1991-ben dicséretes diplomát a Mesterképző Intézetben.

1987-ben készíti első Cèzanne-képét, amely meghatározza további pályáját. Munkásságának gerincét immár klasszikus festők (Modigliani, Mondrian, Picasso stb.), valamint magyar alkotók műveinek újraértelmezése képezi. Az általa dimenziójátéknak nevezett módszert így írja le: „az eredetileg háromdimenziós látványt valamelyik mester két dimenzióban leképezte, majd én a csendéletet három dimenzióban elkészítem, és a reklámfotó megvilágítási követelményei szerint lefényképezem, tehát újra kétdimenziós látványt hozok létre, amelyben a többszörös dimenzióváltás egyszerre van jelen, legalábbis szándékaim szerint.”

Önálló tárlatai: Lamberg Kastély (Mór, 1991); Erdei Ferenc Művelődési Központ (Kecskemét,1993); MFM, valamint a Kodály és Bolyai iskolákban (Kecskemét,1998); Brüsszel és Tölgyfa Galéria (Bp., 1999); Milánó, Székesfehérvár, Várpalota (2001); Erdei Ferenc M. K. és Katona József Színház (Kecskemét, 2002); Nekem 8 Galéria, Kecskemét és Halas Galéria, Kiskunhalas (2003); Soave, Olaszország és Matáv Székház (2004). Ezen kívül számos csoportos kiállítás hazánkban és külföldön. Ezek egyikén, New Yorkban elismerő oklevelet kapott Cornell Capától.

1991-ben elnyerte a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat, valamint 2001-ben a Hungart ösztöndíját. Egyéb díjai közül: Alkalmazott fotó kategória díj (1991); Hasselblad-pályázat III. díja (1999); Westel fotópályázat I. díj (2001); Arany Rajzszög-díj (2004) MAOE Alkotói ösztöndíj (2008).

2002-ben Balogh Rudolf-díjjal ismerték el munkásságát.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége 1995-ben vette fel soraiba. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is.