2013. január 23., szerda

RIVALDA / SENIOR ALKOTÓCSOPORT KIÁLLÍTÁSA


A balatonfüredi Városi Művelődési Központban a napokban nyílt meg a SENIOR Alkotócsoport RIVALDA című kiállítása, ahol a MAOE több alkotóművésze is kiállítóként szerepel.Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Kiállítás helye:

Városi Művelődési Központ (Balatonfüred, Kisfaludy u.1.)
Megtekinthető: 2013. március 3-ig , szerdától vasárnapig 10-16 óráig



Bóka István, Balatonfüred polgármestere, és Milos József




Kéri Kitty – a Balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója megnyitó beszéde a Magyar Fotóművészek Senior alkotócsoportja „Rivalda” kiállításán.

Kéri Kitty
Tisztelettel köszöntöm Önöket ezen a hideg téli délutánon.


Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a felkérésért, nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége RIVALDA c. kiállítását megnyithatom itt, a balatonfüredi Kisfaludy Galériában.

A Szövetség célja a fotóművészeti alkotó tevékenység kibontakoztatása és támogatása mellett a magas színvonalú alkotások megismertetése, népszerűsítése. Különleges tárlat ez. Ha körbe néznek, láthatják, hogy az alkotók, a Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior Alkotócsoportjának tagjai mennyi különleges pillanatot kaptak lencsevégre. És hogy miből merítettek ihletet? Az életből, a különböző művészeti ágak képviselőiből, a cirkusz forgatagából, táncosok-énekesek-zenészek-színészek öröméből, a képzőművészet melankóliájából.

„Egy fényképpel összevetve az emlékezet feljegyzései hézagosak” – jegyzi meg Siegfried Kracauer. Az emlékezet nélkül a fénykép feljegyzései közhelyesek.

A fotósszakma és a fotóművészet megállapodott intézményi keretei valójában az 1960-as évekre alakultak ki nálunk. Escher Károly, Vadas Ernő és egy sor jeles mester tekintélyt szerzett a szakmának. Létrejött a fotóhíripar nagyvállalata, a Magyar Távirati Iroda. Megalakult a Magyar Fotóművészek Szövetsége, fotóriporterek generációi következtek egymásra, nagy egyéniségekkel Friedmann Endrétől Urbán Tamásig. Szélesebbé vált a képeket rendszeresen közlő hetilapok köre. Rendszeresen jelentkeztek önálló kiállításokkal és albumokkal a fotóművészet elismert alkotói, mint Gink Károly, Hemző Károly vagy Féner Tamás. Maguknak a fotográfiáknak ugyan nem volt műtárgy értéke, a szerkesztőségekben gyakran a szó szoros értelmében ollóval végezték a képszerkesztést, és minden művészettámogatással együtt is a Váci utcai Fotógaléria csupán néhány évig tudott talpon maradni, ám a fotósszakma presztízsét állami művészeti díjak biztosították. A fotóművészet hivatalból létezett. Hol tartunk ma? A fotográfia egyszerre mesterség, ipar és művészet, így igen széles körből toborozza szakembereit és dilettánsait. Maga a fotózás a digitális gépek korában látszólag könnyen megtanulható, újra és újra izgalmas megoldások tűntek föl akár egy hivatásos fotós képein, akár egy amatőrnél vagy naiv fotográfusnál. A dagerrotípiától eljutottunk a photoshopig, ami a csalás és hamisítás szinonimája, ugyanakkor a képmanipuláció segítségével meghökkentő, elképesztő, sőt, nem ritkán megdöbbentő, igazi művészi alkotások születhetnek. Az ember sok ezer könyvet olvas, legnagyobb részüket egy hét alatt elfelejti. Az ember életében sok ezer festményt, zeneművet, szobrot és tájat lát és hall, és van tíz-húsz-harminc, amely hosszú ideig kíséri, mint a barát vagy a kedves. Az ember életében csak egész kevés olyan gondolatot talál, melytől sohasem válik meg. A sok ezer könyv mindennapi táplálék, amely azzal, hogy egy bizonyos ideig örömet nyújtott, feladatát elvégezte. Az a tíz-húsz-harminc kép, vagy zenemű, vagy vers, amely az embert hosszú ideig elkíséri, meghitt élettárs. – írja Hamvas Béla.

A mai kiállítás képei reményeink szerint ilyen élettársak. Ezek a fotók a művészet mellett teszik le a voksot. A képzőművészet, a színház, a cirkusz, a tánc mellett. Valódi képek, valódi művészektől. Olyan alkotásokat láthatunk, amelyek a bohócok, mutatványosok, színészek, táncosok pillanatait örökítik meg, fotóst és modelljét, a EMBERT. Színművészeti főiskolásként több ízben B.Müller Magda műtermében járhattam, portrékat készített rólam, sokat mesélt. Büszke voltam erre a találkozásra. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer majd az a megtiszteltetés ér, hogy megnyithatom azoknak a fotóművészeknek a kiállítását, akiknek munkái előtt fejet hajtok a színházi szakma nevében.

Köszönettel tartozunk. A film, a celluloid sok felejthetetlen jelenetet őriz meg. A színház, a cirkusz, a tánc azonnali, megismételhetetlen. De sokszor a fotós egyetlen kattintással fricskát mutat a mulandóságnak. Őrzők ők, akik kitöltik az emlékezet hézagos feljegyzéseit. Köszönjük. Kívánom, hogy örökké tartson a csoda és mindig itt állhassanak a rivalda fényében.

A kiállítást megnyitom.


„Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,

s ahány ember, megannyi képzelet.

Mindenki lát, csupán röptén elfogni

kevesen tudják ám a képeket,

művésznek mondják az ilyen varázslót,

aki szavakba, színbe, kőbe vés,

de honnan ez, én is miként csinálom?

Ez az ami oly rejtelmes, mesés.”